DROMOS – ÚT
Görögnek születni, felvállalni a görögségedet, többek között nem jelent mást, mint az ősi hagyományaid terhes súlyával szembesülni, a demokrácia, a közjó fogalmát kényszerű módon újraértelmezni, a magad által kijelölt út kérdőjelei között megtalálni a mértéket. Az ősi Hellász nemcsak a demokrácia, hanem az etika bölcsője is.
Elmélkedéseik során az ókori görög filozófusok választ kerestek azokra a kérdésekre, hogyan kell felépíteni egy ideális, stabil társadalmat, milyen viszonyban álljon egymással a köz és az egyén érdeke.
A közjó csak úgy érhető el, ha a javak kontextusában nemcsak az önös érdekeinket vesszük figyelembe, hanem belátjuk, hogy a magasabb rendű javainkat úgy szerezhetjük meg, ha képesek vagyunk a közös célokért közös erőfeszítéseket tenni, hogy végső soron a teljes ember kiteljesedhessék. Mivel azonban az ember közösségi lény, ezt csak egy közösség tagjaként teheti meg.
A bemutatatott, performansz jellegű, zenés–táncos darab egyfajta „retrospektív anamnézis”, amely modern dramaturgiai eszköztár felhasználásával – a magyarországi görögség hetven évvel ezelőtti tragikus sorsának polgárháborús idősíkjából kiindulva – reflektál mai világunk kihívásaira. Személyes indíttatású monodráma, amelyben az unoka keresi önnön valóságát a nagyszülők ösvényén járva.
Az 1949-es testvérháború az ősi Hellász hübrisze, a nemzeti önállóság, függetlenség és demokráciafelfogás különbözőségének tragikuma, amely a kor jellemző ideológiai jobb-, és baloldali kényszerzubbonyában jelent meg.
A hetven éves görög dráma egyik epizódja, a nagypapa múltja, világunk globális méretű kettéhasadásának nyomásában az unoka kezében kell, hogy újra értelmezést nyerjen.
Az ősök hagyománya kötelez, az úton végig kell menni.
