PÁLYÁZAT
a Görög IntézetIntézményvezetői tisztségének ellátására. A pályázat teljes szövegét ITT olvashatják.
a Görög IntézetIntézményvezetői tisztségének ellátására. A pályázat teljes szövegét ITT olvashatják.
Halálának 40. évfordulóján Bukovi Mártonra emlékeztek ma az Új Köztemetőben található síremlékénél. Joó Alfréd, a Magyar Futballmúlt Kegyeleti Társaság alapítója felkérésére pályafutását Pallag György, a Felvidéki Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke, Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója és Rózsa Mihály,...
A Fővárosi Görög Önkormányzat szervezésében, a Görög Intézet közreműködésével Ciprus török megszállásának 50. évfordulójáról emlékeztek meg 2024. november 24-én Budapesten. Notis Georgiou és Susan Marku “Dodecachordon” című előadását és a Ciprusi Nagykövetség fotókiállítását tekinthették meg a jelenlévők. Fotó: Karajorgis Mária
A Puskás Arénában az egykori Népstadion toronyépületében 2024. november 25-én adták át a Puskás Ferencnek és az Aranycsapatnak emléket állító múzeumot. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Szakulisz Nikosz, Puskás Ferenc egykori athéni tolmácsának társaságában a Görög Intézet intézményvezetője is. A...
“Byzanz und das Abendland – Byzance et l’Occident” címmel 2024. november 18-21. között nemzetközi konferenciát szervezett a Magyar Bizantinológiai Társaság a Görög Intézet közreműködésével. November 21-én a Hellenológiai Központban zajlottak többek között az újgörög témájú előadások. A szekciót Emmanouil Apostolakis,...
Képes riport a Görög Intézet 2024. november 14-i sporttörténeti konferenciájáról, melynek témája a magyar-görög, illetve a magyar ciprusi labdarúgó-kapcsolatok voltak. Fotó: Keserü Melinda Nyitókép fotója: Csillag Péter – Nemzeti Sport
A Görög Intézet és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2023. október 27-én “A görög politikai emigráció és az 1956-os forradalom” címmel szervezett tudományos konferenciát. Az ott elhangzott előadások jelentik most megjelent kötetünk alapját, de kiegészítettük olyan, korábban máshol megjelent írásokkal...
A Görög Intézet sporttörténeti konferenciája felkeltette Künsztler József életútja iránt a figyelmet. Csillag Péter írása a Nemzeti Sportban.
Egy évszázad a legnépszerűbb sportág történetében – sporttörténeti konferencia a Görög Intézet szervezésében.
A görög közösség az október 28-i nemzeti ünnep tiszteletére koszorúzott Makrisz Agamemnon alkotásánál, a Mártírok emlékművénél. Koszorút helyezett el a Görög Intézet nevében az intézményvezető is. A Petőfi téri emlékműnél is koszorúztak a görög közösség szervezetei. Intézetünk képviseletében Szidiropulosz Archimédesz,...
A Görög Intézet 2024-ben mintegy száz videófelvételt vásárolt meg abból a célból, hogy ne vesszenek el a görögség elmúlt 30 évének eseményei. Ezekből indítunk egy válogatást. Az első archív felvétel Budaörs és Pyrgos városok 1997. évi testvértelepülési szerződésének aláírását mutatja...
A mai napon a budakeszi temetőben nyugvó honfitársainkra emlékeztünk. Először Paisziosz püspök mondott triszágiont az emlékükre, majd Csallóközi Zoltán, mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tanácsadója szívhez szóló szavakkal beszélt a kegyeleti örökség magyarországi ápolásáról. “A végtisztességhez...