Görög, arab és balkáni tradicionális zene popzenei megközelítéssel


Különleges estére kerül sor május 7-én a Magyar Zene Házában. A görög Marina Satti tradicionális zenei elemekkel játszik, azokat építi be az emberi hangnak, kórusoknak nagy szerepet szánó, modern popzenéjébe. Az évek óta komoly tehetségnek tartott énekes-dalszerző-producer mostanra többtízmilliós nézettségű videókkal rendelkezik. A krétai anyától és szudáni apától Athénben született, de Krétán nevelkedett egzotikus szépségű Marina Satti gyerekkorát a zene és a kulturálisan sokszínű háttér határozta meg. Utóbbi tulajdonképpen máig igaz dalaira, hiszen a neves bostoni zeneiskolában, a Berklee-n modern dalszerzésből diplomázott producer-énekes főképp görög, de mellé arab és balkáni tradicionális zenét ötvöz elektronikus alapokkal, artisztikus popzenei megközelítésekkel.

Mindezt úgy, hogy hangsúlyos a kórusok iránti szenvedélye, amit dalaiba is átcsatornáz. Satti szólómunkái mellett éppen ezért két kórusnak is alapítója, művészeti vezetője – a fonés-t 2016-ban alapította és a világ polifonikus dalkincsét éneklik, a 2018-ban indított chόrεs pedig egy terebélyes, 150-nél is több énekesből álló női kar. Ezek mellett az építészettel, színházzal, jazz-zel is flörtölő énekes eddig csak szórványosan jelentkezett saját dalokkal, azok viszont mindig nagy figyelmet váltottak ki: a kisázsiai zenei hagyományokat feldolgozó 2016-os Koupes és az epiruszi tradicionális zenét beépítő 2017-es Mantissa egyaránt soktízmilliós nézettséggel bír.

Legújabb szerzeményeivel Satti a 2022-ben érkező, YENNA című első szólólemezét harangozta be, a PALI című dal a görög populáris zenei hagyomány, a laiki modernizált változata. A születés, szellemi újjászületés témája köré írt nagylemez az élet körforgását, ritmusát világítja meg, a magyar közönség pedig az eddigi legjobb pillanatában kaphatja el a nemzetközi figyelemmel övezett előadót.

(forrás: Magyar Zene Háza)


Marina Satti


Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content