Szabadság vagy halál – avagy a görög zászló története
A görög zászló története régmúlt időkre nyúlik vissza, ma ismert formájában mindössze 1978 óta tündököl. Nemzeti jelképként korábban használtak fehér alapon kék kereszt, majd kék alapon fehér kereszt mintájú zászlót is, sőt a Görög Királyság létrejöttekor a kereszt közepére egy stilizált korona is került.

A ma használt görög zászló egy kék alapon fehér keresztből és kilenc vízszintes sávból áll, melyből öt kék, négy pedig fehér színű. A kilences szám jelképes, az „Έλευθερία ή Θάνατος” vagyis a „szabadság vagy halál” jelmondat összesen kilenc szótagjára utal.
Van olyan nézet is, mely szerint a kilences szám a kilenc múzsát szimbolizálja, de ez kevésbé elterjedt vélekedés, mint az előző. A görög zászló színei is beszédesek: a legelterjedtebb magyarázat szerint a kék szín a tengerre, a fehér a hegyekre/hullámokra utal.
Görögország legnagyobb alapterületű zászlója Zakinthos szigetén, Keriben található, Stamatis Liveris helyi építész ötlete nyomán készült. Az óriási zászló 2006 óta színesíti a szigetet, 80 kilogrammot nyom, és 668 négyzetméter alapterületű, hatalmas tömegét természetesen nem kézi erő, hanem egy speciális motoros berendezés mozgatja.