Görög sorsok magyar filmen



Balról jobbra: Balázs (Balázsovits Lajos), Iliász (Todor Todorov) és felesége, Irini (Nadezsda Kazassian), Sára Sándor „Feldobott kő” c. fimjében. Lugossy István fotója. OSZK– Történeti Fénykép- és Videótár.

Az első magyar mozifilmet, amely magyarországi görögökről szól, a kor népszerű filmrendezője, forgatókönyvírója és színészei jegyzik. Makk Károly Isten és ember előtt (1968) című filmjéről van szó, amelynek forgatókönyvét Galambos Lajos írta saját novellája adaptációjaként főszereplői között pedig olyan sztárokat találunk, mint Psota Irén és Juhász Jácint. A film mégis megbukott, méghozzá nemcsak a közönség és a filmkritikusok szemében, de Gyöngyösi Zoltán szerint még Makk sem emlékezett rá jó szívvel. Mint írja, „ez volt az a produktuma, amelyről sem ő, sem mások sosem ejtettek egy szót sem a továbbiakban – láthatólag igyekezett mindenki elfelejteni azt is, hogy létezik.” Társadalomtörténeti szempontból azonban  érdemes rá emlékezni és elgondolkodni bukásának okán.

Kelemen Ágnes Katalin tanulmányát itt olvashatják.


Balról jobbra: Anika (Slobodanka Markovic), Heléne (Psota Irén) és Georgiosz (Görbe János) Makk Károly „Isten és ember előtt” című filmjében. Szomszéd András fotója. OSZK – Történeti Fénykép- és Videótár.

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content