900 görög menyasszony nagy utazása
Érdekes történetről készített beszámolót az ausztráliai SBS Broadcast: egy rendkívüli utazásról és az utasok sorsáról. 1957-ben történt, hogy 900 görög menyasszony szállt fel a Begona nevű hajó fedélzetére, Ausztráliába tartva, hogy új életet kezdjenek a Föld túloldalán. A hölgykoszorú tagjai jövendőbeli férjeikhez tartottak. Sok esetben olyan férfiakhoz, akikkel még nem is találkoztak.
Görögország éppen sötét korszakot vészelt át az ötvenes években. A borzalmas világháborút, a nácik megszállását az embert próbáló, traumákat és begyógyíthatatlan sebeket okozó polgárháború időszaka követette.
A hajón utazó lányok a jobb jövő érdekében hagyták el hazájukat. A tudósításban megszólították azokat az élő szereplőket, akik átélték mindezt. Egyikük, Sziorvasz Anasztázia mesélte el, hogy a Pireuszból induló utasszállítón maga is egy fekete-fehér fényképet szorongatott, melyen annak a férfinek a portréja volt, aki őt a másik kontinensről feleségének választotta. Elmondása szerint az élmény felkavaró volt, és bár kissé kényelmetlenül, furán érezte magát, a többi lánnyal együtt utazva sorsközösséget éreztek, így izgatottan néztek a jövő felé.
Az út hosszú volt, majdnem egy hónapig tartott. Sziorvasz szerencsésnek érezte magát, mert Melbourne-be érve, hamarosan találkozott jövendőbelijével, aki virággal várta, Anasztázia nevét kiabálva. A lány nem csalódott a férfiben, azonnal kedvesnek és vonzónak találta, ahogy mondta, nagyon jól nézett ki és fiatal volt.
Egy másik menyasszony, Valerie Rentulasz volt az egyik legfiatalabb a fedélzeten, aki épp, hogy betöltötte a tizenhetedik évét. Ő is egy jobb élet reményében dolgozni jött Ausztráliba, de csak később keresett magának férjet. Ahogy akkoriban sokan, úgy ő is egy békésebb, élhetőbb helyre vágyott. Mára egy hatalmas család matriarchája lett, szerető család veszi körül. Bevallása szerint nagyon örül, hogy annak idején meghozta ezt a döntést, de bizony ennek ára volt.
„Ott kellett hagynom anyát és apát. Húsz hosszú évig nem láthattam őket. Ez volt a legrosszabb. Hiába volt egyébként minden más élhetőbb és jobb.”
Peter Fotakisz, nyolc évesen utazott a Begona fedélzetén, két testvérével és édesanyjával, aki nem tartozott ugyan a menyasszonyok közé, de gyermekkori élményei eleven élnek és évek óta kutatja a különös utasok életét. Három kategóriába sorolta őket: Voltak, akiket még távozásuk előtt eljegyeztek, voltak, akik fénykép alapján kötöttek házasságot, és természetesen azok, akik valamilyen családi ok miatt kerekedtek útnak, hogy később itt megtalálják a férjüket. A feleség után sóvárgó Ausztrál férfiak a társkeresői díj fejében kaptak tíz fényképet, ezek közül választhatták ki a lányt, majd postafordultával érkezett egy fénykép róla is a görögországi menyecskének. A szertartás is különös volt: ha ez alapján elfogadta a lány élete párjául, küldött egy meghatalmazást, mellyel a férfi elment a templomba, ahol valóban megáldotta őket a pap és tulajdonképpen fényképen vették el őket feleségül.
Akadtak azonban olyan lányok is, akik nem önszántukból jöttek, nem akarták elhagyni hazájukat, és tragikus módon voltak, akiknek egyáltalán nem is volt beleszólása abba, hogy mi történjen velük. Őket gyakorlatilag eladta a családjuk.
Ma már sokan nyolcvan évesek elmúltak és rendszeresen összejárnak. Fotakisz úr úgy látja, hogy életük ma már történelem. Elhatározta, hogy megörökíti történetüket az utókor számára, kutatásait könyvben és dokumentumfilmben is tervezi feldolgozni, illetve közreadni, hiszen ezeket a hölgyeket igazi pioníroknak tartja. Velük egész és kerek a görög diszpóra története, mert valójában ők alakították ki az ausztráliai görög közösséget.