A BVLGARI-HÁZ
A görög ékszerkereskedő, az ékszerdinasztia alapítója, Szotiriosz Vulgarisz, akitől királyok és hírességek vásároltak,egy ipiroszi faluból indította világraszóló karrierjét. A Rómában letelepült család a második világháború alatt görögöket bújtatott, köztük Evangelosz Averoff-ot is… 2020.május 24-én elhunyt a család utolsó örököse, a tragikus sorsú Anna Bulgari.

Szotiriosz Vulgarisz, a világ egyik leghíresebb ékszertervezője ,a Bvlgari-ház alapítója, Ipiroszból, Kalarrytesz, Tsumerikon vidékéről származik.(Szülőfaluja a beszédes Paramithia,ami meséket jelent). Kalarrytesz akkor már hosszú idők óta az ezüstművesek központja volt. Szotiriosz Vulgarisz 1857. márciusában született, a 11 gyermek közül ő maradt egyedül életben, így neki sikerült a család ezüstékszer-készítési hagyományait átörökíteni, sőt később meghódítani az egész világot is.
A Vulgarisz- család először Zakinthoszra költözött, majd Nápolyba, mígnem 1884-ben, Rómában telepedett le véglegesen. A családfő itt nyitotta meg első kis ékszerüzletét, 5 évvel később, két fia segítségével pedig megnyitotta azt az üzletet Rómában, amelyet még a mai napig is a cég törzshelyének tartanak. Ennek az üzletetnek az Old Curiosity Shop nevet adták, Charles Dickens egyik regénye nyomán. Ekkortól már Bulgari-ként (később finomítanak,és Bvlgari-ként) jegyzik magukat.


Szotiriosz Vulgarisz az ékszerekkel még nagyapja, Konsztantinosz révén került először kapcsolatba, aki vándor-ékszerkereskedőként dolgozott az ipiroszi falvakat járva a hegyekben.
Több évtized elteltével, a múlt század 40-es és 50-es éveiben jelentek meg a jellegzetesen erőteljes és karakteres színeket megjelenítő BVLGARI-ékszerek, amelyek mind a mai napig egyet jelentenek a luxussal. Világhírességek vásárolták, többek között Liz Taylor is, aki a BVLGARI-ház egyik legnagyobb rajongójának is bizonyult.
Az olasz reneszánsz által ihletett ékszerek, melyeket drágakövek díszítenek…

A család soha nem felejtette el gyökereit, származási helyét és időnként adományokat ad Paramithia falunak. Az adományokat a falu az iskola, a múzeum és az ötvöstanoda felépítésére fordítja.
Világszerte több mint 100 országban működnek BVLGARI-üzletek. Vajon mi a titka a hatalmas hírnévnek és gazdagságnak? “A sok és kitartó munka”, tartotta az egyik Bulgari leszármazott, Paolo.
2019-ben ünnepelte 100 éves születésnapját a BVLGARI-ház, ezt egy Rómában, az Angyalok várában rendezett kiállítással ünnepelték meg ‘Bulgari: The History, The Dream címmel,amelyet a tragikus sorsú Anna Bulgari még megélt. Az ókori drámákba illő történet a 80-as évekre nyúlik vissza,amikoris elraboltak őt és fiát,és csak tetemes váltságdíj fejében (mai árakon számolva 2 millió euróért) bocsátották őket szabadon. A megtört család azután fizette ki az elképesztően magas váltságdíjat,miután a fiú levágott fülét elküldték nekik. A túszdráma bejárta a világsajtót. A gazdag asszony haláláig nem heverte ki ezt a traumát. ANNA BULGARI, az utolsó örökös 2020. május 24-én hunyt el, 93 éves korában. A görög nyelvet tökéletesen beszélte.
(A képek szerzői jogvédelem alatt állnak)