Görög Filmklub – Eleni
Szokatlanul kezdődött a májusi Görög Filmklub, amelyen az Eleni című filmet vetítettük. Topuzidisz Dimitrisz a New York Times újságírójának, a görög származású Nicholas Gage Eleni című életrajzi regényéből olvasott fel részleteket, amely a film alapjául szolgált. Elmondta, hogy személyesen is találkozott az íróval, akinek könyvét ötven nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Rendkívüli hatással volt rá a könyv, amelyre egyébként a polgárháborúban részt vett édesanyja hívta fel a figyelmét. A mind a mai napig hatalmas vitákat generált műalkotásból 1985-ben készült a mélyen megrázó film, amely az újkori görög történelem egyik legfájdalmasabb korszaka. A görög polgárháborúról nem lehet eleget beszélni, írni, hiszen évtizedek óta soha nem gyógyuló sebeket tép fel az emlékezés a görög menekültek leszármazottaiban. Generációk nőttek fel, akik keveset tudnak szüleik, nagyszüleik tragikus történetéről. Ehhez a témához nyúlt az Eleni című film, amelyben párhuzamos történetekben látjuk a régmúlt borzalmait és a mai világot. A filmről és írójáról nagyon érdekes információkat tudhattunk meg Dudás Viktor filmszakértőtől. Vetítés után – szokás szerint – beszélgetésen vettek részt a filmklub nézői, ezúttal sok fájdalmas családi történettel megtetézve a látottakat.
Fotók: Karajorgis Mária