Nagy sikerrel zárult a Görög Szalon első estje


A Görög Szalon irodalmi estje 2021. november 24-én az Országos Idegennyelvű Könytárban

Nagy sikerrel zárult a Görög Szalon első estje, amelynek keretében a Görög Intézet kiadásában megjelent Hadzisz Dimitrisz A kettős könyv című regényének bemutatóját tartottuk. A napokban már hírt adtunk arról, hogy a Görög Szalon elindításával az a célunk, hogy lehetőséget teremtsünk  a bemutatkozásra, az eszmecserére magyarországi görög művészek, értelmiségiek, és mindazok számára, akiknek fontos a művészet, a kultúra, a tudomány, a gondolat. A Görög Szalonban – szándékaink szerint – ismert és kevésbé ismert honfitársaink beszélgetnek, játszanak, énekelnek, ezáltal is erősítve görög identitásunkat.

Az első alkalommal megtartott Görög Szalon bevezetőjét Görög Athéna igazgató tartotta, aki külön méltatta az est díszvendégét, a fordítót, Caruha  Vangeliót.  Hadzisz Dimitrisz görög írót és a nemrégiben megjent A kettős könyv című munkáját Nakos Konstantinos, az ELTE  tanára elemezte nagyon élvezetesen és szemléletesen a jelenlévőknek, ezt követően Topuzidisz Dimitrisz részleteket olvasott fel a görög irodalom kedvelőinek magyarul és görögül. Az est végén mindenki örömére Caruha Vangelió személyes élményeiről, az íróhoz fűzött barátságáról beszélt, és természetesen kitért a könyv fordításának körülményeire is. A rendkívül jó hangulatú est dedikálással fejeződött be.

Az estről a képeket és a videókat Klicasz Petrosz készítette. 

Görög Szalon

Hadzisz Dimitrisz: A kettős könyv című könyv bemutatója – 1. rész

Nakos Konstantinos elemzése – 2. rész

Topuzidisz Dimitrisz olvas fel részleteket A kettős könyv című regényből – 3. rész

Caruha Vangelio személyes élményei az íróról – 4. rész

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content