Búcsú Vlahopulosz Ziszisztől
Két héttel ezelőtt beszéltünk utoljára. Nagy izgalommal, gyermeki kiváncsisággal várta, hogy megjelenjen az a két könyv, amelynek interjúalanya és aktív segítője volt. Örömmel vette a hírt, hogy a könyvek nyomdában vannak. Talán érezte, talán tudta, hogy itt a számadás ideje. Az egyik dokumentumkönyv 10 nappal ezelőtt jelent meg, és azonnal postára adtuk, hogy mihamarabb el tudja olvasni. Sajnos már nem vehette kézbe. Nagyon készült, hogy személyesen is részt vegyen a könyvbemutatókon, hogy élményeit, tapasztalatait,gondolatait megossza az olvasókkal. Mindig pontos, kritikus véleményére, elemzéseire mindannyian figyeltünk.
Mély fájdalommal búcsúzunk Vlahopulosz Ziszisztől, attól az embertől, akitől sokat tanultunk múltunkról ,emberségről, segítségről.
„Egy hatalmas barlangban éltünk, akkora volt, hogy két falunyi ember is elfért volna benne. Összesen voltunk vagy 600-700-an. Ott éltünk, előtte még bolyongtunk jó sokat, de csak éjszaka. Én még szerencsés voltam, mert elvittük a szamarat is, s én azon ültem, édesanyám pedig mesélt, hogy elaludjak. Hol Aszpaszia vezette a szamarat, hol ő is felült rá. Egyszer csak fölébredve, édesapámat láttam magam előtt. Kiderült, hogy mivel beszélte az albán nyelvet, a partizán parancsnokság őt küldte, hogy vezesse át az embereket Albániába.
Hamarosan küldönc hozta a hírt, hogy gyorsan el kell hagynunk a helyet, mert fölfedezték és bombázás lesz. Elég nagy lett káosz. Hajnalban el is indultunk, s jó távol voltunk már, amikor jött a felderítő, a Galatasz, majd megjelentek a bombázók is. Kő kövön nem maradt. Egyszer csak megjelent az apám, hogy most már át kell lépnünk a határt. Jött a parancs, és átléptük Erseka-nál (Albánia).
…
Albániában családok közt osztottak szét bennünket. Mivel édesanyám beszélt albánul, egy segítőkész családba kerültünk. Szegények,azt a kis kevéske kenyerüket is, ami volt nekik, megosztották velünk. Másnap teherautók jöttek a gyerekekért, és a nővéremmel együtt minket is elvittek Albaszanba. Ekkor váltam el a szüleimtől. Édesapámtól el sem köszönhettem, mert éppen intézett akkor valamit.
Fogalmunk sem volt, hogy ilyen hosszú lehet az elválás. Bátran kijelenthetem, hogy ha akkor bárki megmondja nekünk, hogy az vár ránk, ami végül is megtörtént velünk, akkor senki nem indul neki az útnak. Mindenki visszament volna abba az akármilyen kicsi házikójába a falujában.”
Részlet a napokban megjelent Trauma és megnyugvás című dokumentumkönyvből, amelyben mélyinterjú készült Vlahopulosz Ziszisszel, aki 1985-től tizenhárom évig volt a falu tanácselnöke, majd polgármestere. A vele készült teljes interjú, a Görög Intézet most megjelent Trauma és megnyugvás című kötetében olvasható, amelyet minden görög önkormányzathoz eljuttattunk.
