A HALHATATLAN MIKISZ


Életének 96. évében elhunyt a híres görög zeneszerző, Mikisz Theodorákisz.

1925. július 29-én született Hiosz szigetén. Apja krétai, anyja kisázsiai görög volt. Első találkozása a zenével a templomban történt, egészen kis korától énekelt a templomi kórusban. Édesapja magas rangú tisztviselőként dolgozott, emiatt gyakran költözött a család, egész Görögországot bejárta gyerekként, a különböző régiók zenei hagyományait megismerve. 12 évesen kezdett hegedülni a Patraszi Zeneiskolában. Első művét “Kassziani” címmel 17 évesen mutatta be. Ellenálló volt, egész életében aktívan részt vett a politikában, partizánként tevékenykedett. 1943-ban tartóztatták le először az olasz megszálló csapatok és megkínozták. Szökése után Athénba ment és beiratkozott az Athéni Odeonba, ahol megismerkedett az európai zenei irányzatokkal.

Első darabjait kórusra, zongorára és hegedűre írta. 1944-től újra csatlakozott az ellenállókhoz, részt vett a németek elleni harcban, ahol letartóztatták és száműzetésre ítélték. Emiatt zeneszerzői diplomáját csak később tudta átvenni. 1954-1957-ig Párizsba szóló ösztöndíjat nyert, ahol három balettet is írt, köztük az Antigónét. Ezután Londonba költözött, ahol megírta az Ödipusz Tirannuszt. 1957-ben szimfonikus zeneművével Moszkvában aranyérmet nyert. 1960-ban visszatért Görögországba. A fennálló rendszerrel nem értett egyet, műveiben a népzene felé fordult. 1964-ben vállalt először politikai szerepet, parlamenti képviselő lett. Diktatúra ellenes szervezetet alapított, majd emiatt letartóztatták. A börtönben mindvégig zenét szerzett és külföldre küldte a kottákat. Jó kapcsolatot ápolt a franciaországi görögséggel, Melina Merkouri és Yves Montand is támogatta. 1970-ben szabadon távozhatott Párizsba, a diktatúra száműzte. 1974-ben hazatért és újraindult a választásokon, aktív politikai szerepet vállalt.

Közben nagyszabású zeneművek, filmek, könyvek szerzője volt. Leghíresebb műve a Zorba, a görög zenéje, de ő írta a barcelonai olimpia himnuszát is. Élete végén visszavonult a politikától és csak a zenének szentelte az életét. Manosz Hadzidakisszal zenekart alapított. Utoljára 2017-ben állt színpadra, az athéni Márvány Stadionban, ahol 1000 fős kórust vezényelt. Hosszú, súlyos betegség után hunyt el. Lakása elé virágokat szórtak az emberek és azt skandálták: HALHATATLAN (ΑΘΑΝΑΤΟΣ). Kérésére a krétai Galataszban, Hania régióban, édesapja szülőfalujában temették el.

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content