A „görögség” belém égett sejtszinten – interjú Trokán Nórával

A veszélyhelyzetre való tekintettel sajnos nem egy pohár Mavrodafné mellett beszélgetünk egy kis tavernában, de azért – hála a fejlett technológiának – láthatjuk egymást, legalább képernyőn. Nóri már április végén csokibarna, a karantén hosszú hónapjait édesapjával (Trokán Péter – a szerk.) tölti balatoni házukban. Az interjút Bogyó kutya ugatása és madárcsiripelés festi alá.

Hogy vagy ebben a mindenki számára nehéz időszakban?

Köszönöm jól. Apura való tekintettel minimalizáltam a mozgást, így nem nagyon hagyom el a házunkat, csak egy-egy kutyasétáltatás, bevásárlás erejéig. Sajnos a színházi berkekben is majdnem teljesen leállt az élet, és nem valószínű, hogy ősz előtt újra beindul. Én per pillanat nem dolgozom egyáltalán, és nagy a bizonytalanság. Szabadúszóként ez a helyzet kifejezetten nehéz, mert nincs állandó fizetésem egy színháztól.

Nyilatkoztad, hogy a színészet terápia, és a szerepeken keresztül a színésznek a saját személyisége is formálódik. Szólhat ez nálad útkeresésről, miközben önmegvalósítasz?

Mikor elkezdtem, ez nem volt cél, de a folyamat közben ezt tapasztaltam. Bizonyos helyzetekben nagyon nagy mankó tud lenni, amikor például az ember kap egy szerepet, ami pont passzol ahhoz a problematikához, amivel a magánéletben is éppen küzd. A szakmámat én egyébként nem eszköznek érzem ahhoz, hogy magamat megvalósítsam, vagy meggyógyítsam. Egész egyszerűen szeretem, amit csinálok. Az pedig egy plusz extra, hogy van ennek egy ilyen jó oldala is.

Egy külsős szemlélő számára olyan, mintha mindig sikerülne az arany középúton járnod.

Én jellemzően mindig a szívem után megyek. Általában a megérzéseimre hagyatkozom, így van ez a szerepek, felkérések elvállalásánál, a médiamegjelenések esetében, de az időbeosztásom, a hobbijaimra (fotózás, lovaglás – a szerk.) szánt idő vonatkozásában is. Nem tudatosan gondolom át, hogy mit hogy kellene csinálni, de valahogy tényleg mindig egyensúlyba kerül minden az életemben. Persze én is sokszor kerültem nehéz helyzetbe, de mindig kiállok magamért, és azért, amit gondolok. Volt például, hogy olyan műsorban szerepeltem, amely számomra túl nagy bulvárérdeklődést generált, de álltam az ostromot. Például amikor eljöttem a kecskeméti társulattól, az is csak azért volt, mert azt éreztem, hogy új ingerekre van szükségem. Pedig vezető fiatal színésznő voltam, kiemelt helyzetben, mégis megléptem és vállaltam a kockázatot és a bizonytalanságot. Az életemben egyetlen komolyabb szakmai lépést sem bántam meg. A lényeg az önazonosság és a hitelesség, ezért működik. Igaz ez például a Tanár című sorozatra is, amely egy szerethető sorozat, szerethető karakterekkel, és amelyben úgy érzem, hiteles tudok maradni. Vagy például a Nagy Duett, ami egy szórakoztató műsor volt egy kereskedelmi tévécsatornán, de mégis azt éreztem, hogy tudunk értéket közvetíteni. Ezekből ki lehet hozni jót, csak észnél kell lenni. Több megkeresést utasítottam egyébként vissza, mert nem találtam benne olyat, amire azt mondtam volna, hogy hitelesen, önazonosan tudom csinálni.

Kevesen tudják rólad, hogy már a Színművészeti Egyetem alatt is foglalkoztatott a társulat vs. függetlenség gondolata, olyannyira, hogy ebben a témában írtad a szakdolgozatodat is, méghozzá a magyar és a görög színházi gyakorlatokat hasonlítottad össze.

A független színészi státusz akkoriban kezdett opcióvá válni, amikor én végeztem. Engem nagyon érdekeltek a különböző színházi rendszerek előnyei hátrányai. Interjúkat készítettem magyar és görög színészekkel, társulati tagokkal és függetlenekkel, szabadúszókkal. Nem foglaltam állást, hogy melyik a legjobb, csak magát a témát boncolgattam színészi, gazdasági, társulati szempontból. Az, hogy kinek mi válik be, egyénfüggő. Van, aki nem tudja elképzelni az életét társulat nélkül, de például az én szívemhez és lelki alkatomhoz a szabadúszás áll közel. A biztonságérzés, a valahova tartozás igénye most nincs meg bennem. Fontosabb számomra a szabadság, a rugalmasság, és az, hogy minden helyzetben legyen lehetőségem dönteni.

A görög színészekkel milyen nyelven kommunikáltál? Görögül, angolul?

Az egyik görög interjúalanyom, Ilias Kounelas még magyarul is tudott, mert Beloianniszban született és később repatriált. Az interjúk elkészítésében egyébként anyu (Papadimitriu Athina – a szerk.) segített, én sajnos nem beszélek olyan jól görögül. Sok mindent értek, és alapszinten elbeszélgetek bárkivel, de nagyon sokat felejtettem gyerekkorom óra, amikor főként a nagyszülők beszéltek görögül velünk. Később jártam ugyan a görög önkormányzati iskolába is, de csak rövid ideig. Kezdő szintre mentem, mivel az olvasás-írás nem ment, viszont beszédben én már sokkal előrébb jártam, ezért nem volt szerencsés az alapszint. Valószínűleg csak úgy tudnám tökéletesíteni a nyelvtudásom, ha hosszabb ideig Görögországban élnék.

Akik ismernek, tudják, hogy édesanyád görög származású színésznő, mégis nagyon keveset lehet hallani a gyökereidről, a görögséghez való viszonyodról, hátteredről. Mesélsz a nagyszüleidről?

A nagyszüleim Alexandriában (Egyiptom – a szerk.) születtek, onnan jöttek Magyarországra. Külön-külön, nehéz és fáradságos út során érkeztek ide a 40-es évek végén, anyu már itt született. A nagyapám elvégezte a Színművészeti Főiskola filmrendező szakát, majd a Magyar Televíziónál, illetve a Magyar Rádiónál dolgozott. A Családi kör című műsor például anno az ő ötlete alapján született meg. A nagymamám egy turisztikai cégnél dolgozott. Mindketten hat nyelven beszéltek.

Nem merült fel náluk soha a repatriálás?

A nagymamám mindig is nagyon szeretett volna visszamenni, ami ha belegondolunk, nagyon érdekes, mert a „vissza” nem Alexandriát jelentette, bár ő ott egy zárt görög közösségben élt. Valószínűleg magát a görög érzésvilágot hiányolta nagyon, azért vágyott volna inkább Görögországban élni. Nagypapám, azt hiszem, nem így volt ezzel, ő szerette a munkáját, szeretett itt élni. Ő úgy élte meg, hogy nagyon jó dolga van, teljesen beilleszkedett. Érdekesség, hogy nagypapám szinte akcentus nélkül beszélte a magyart, míg nagymamám mindig is törte. Ő a magyarországi életet inkább átmenetinek remélte, és fél lábbal mindig Görögországban volt, és talán ez volt a gátja annak is, hogy mélyebben elsajátítsa a nyelvet.

Inkább ők hozták el Görögországot Magyarországra nektek.

Pontosan. Családon belül a mindennapokban addig volt nálunk hangsúlyos a görögség, amíg éltek a nagyszüleim. Ők voltak a görög család szíve-lelke, ők tartották össze azt. Akkoriban a családon kívül volt egy nagy összejáró görög baráti társaság is, akikkel anyu együtt nőtt fel. Amióta a nagyszüleim meghaltak, anyu egy személyben, száz százalékosan képviseli azt, amit korábban a szülei. Az unokájához (Trokán Anna kisfiához – a szerk.) például görögül beszél, ami persze nehéz, mert nem olyan sűrűn találkoznak, hogy rögzüljön a nyelv a piciben. Meglátjuk. Mi anno rengeteg időt töltöttünk a nagyszüleinkkel, ők vigyáztak ránk állandóan, amíg a szüleink dolgoztak.

Vannak Görögországban élő rokonaitok?

Nagyszüleim testvérei már meghaltak, de anyu unokatestvérei, és azok gyerekei, a mi másodunokatestvéreink kint élnek, velük tartjuk a kapcsolatot. Anyunak sok barátja repatriált, őket is gyakran meglátogattuk régebben. Volt egy időszak, amikor minden nyáron Görögországban nyaraltunk, anyu és a három lánya. Később, mikor elkezdtünk dolgozni, már nagyon nehéz volt megszervezni, hogy együtt tudjunk menni. De persze azóta is utazunk, csak külön-külön, vagy például tavaly nyáron voltak Annáék és anyu, csak én nem tudtam menni. De én is megyek, ha tudok, külön is, barátnőkkel is. Idén sajnos valószínűleg kimarad, ami nagyon rossz. Az utóbbi években nemigen volt időm nyaralni, de ha nyaralás, akkor egyértelműen Görögország.

Van kedvenc görög ételed?

Nagyon szeretem a görög konyhát, semmit nem tudnék konkrétan kiemelni. Az előételek egyébként a kedvenceim. Anyu ezt a vonalat szerencsére nagyon tartja, ha bármilyen buli van, ő mindig görög ételeket készít.

A görög és a magyar családod között van habitusbeli különbség? A Bazi nagy görög lagzi című filmhez hasonlítható-e egy-egy görög családi összejövetel nálatok?

Régen teljesen olyan volt, de anyun kívül sajnos már nem élő a görög vonal, így most már ő az egyetlen, aki ordít (nevet). Emlékszem, hogy gyerekkoromban a görög temperamentum sokszor átragadt a magyar társaságra is. Egyszer például Sartin nyaraltunk kb. 30-an, én olyan 6 éves lehettem, és az egész csapat úgy viselkedett, mint egy nagy görög társaság: mindenki hangos volt, egymás szavába vágva kiabáltunk.

Te csendesebb típusnak tűnsz…

Az én habitusom teljesen apu. Kerülöm a konfliktusokat, nem szoktam felemelni a hangom, és a legtöbb helyzetben meg tudom őrizni a nyugalmam – ami ugye nem feltétlenül jellemző a görögökre. Nem vagyok tüzes, temperamentumos, harsány. A nővérem igen, ő anyura hasonlít, én apura. Nem mondom, hogy nem vagyok lendületes, de nagyon ritkán kiabálok. A húgom ( Magyar Réka – a szerk.) egyébként az egyik legvehemensebb a családban, és anyuval sokszor úgy kommunikálnak, mintha veszekednének, holott csak beszélgetnek (nevet). Ők érzelmi alapon kezelik a helyzeteket, óriási veszekedés után óriási szeretetrohamaik vannak, akár pillanatokon belül is változik a hangulatuk. Én – velük ellentétben – a kutyámmal órákig csendben elsétálgatok, és inkább zárkózott, visszafogott vagyok. Családon belül egyébként pont emiatt sokszor kerülök békítő helyzetbe.

Testvéreddel, Annával, a temperamentumbeli különbségek ellenére, sokáig olyanok voltatok, mint az ikrek. Együtt jártatok különórákra, egyszerre kezdtétek a Színművészetit, hasonló szerepeket kaptatok mind színházban, mind filmekben, és rivalizálás sem volt soha köztetek. Két évvel ezelőtt azonban megszületett Anna kisfia, így az utatok egy kis időre mégiscsak valamiféleképp más irányt vett. Megváltoztatta a kapcsolatotokat Anna anyasága?

Nem, sőt, amióta Karesz megszületett, sokkal többet kommunikálunk, találkozunk, illetve mostanában videótelefonálunk. Igyekszem nagyon sokat velük lenni, mert imádom az unokaöcsémet. A korábbi években el voltunk foglalva a karrierünkkel, más városokban éltünk, úgyhogy az az igazság, hogy Karesz érkezésével sokkal szorosabb lett a viszonyunk. Igaz, hogy a fókusz áthelyeződött az életében egy darabig, de ettől még van miről beszélgetni, Anna sosem szűkült bele a szülőlétbe, nagyon jól megtalálta az egyensúlyokat.

A nagyanyai mintából mit adsz tovább majd gyermekeidnek?

Nem tudom, hogy ezt tudatosan át lehet-e adni egy gyereknek, de jó lenne, ha ugyanaz az érzés járná majd át őt, mint engem, ha görög zenét, görög szót hall, ha görög ételt ízlel. A „görögség” belém égett sejtszinten, mert a mindennapjaim része volt gyermekkoromban. Görögországban teljesen másképp érzem magam, mint bárhol máshol külföldön. Számomra az egy otthonérzés ugyanúgy. Én ugyanakkor ezt már ilyen formában nem tudom majd biztosítani a gyermekemnek. De mindenképp meg fogom majd próbálni átadni számára identitásom e részét, mert fontosnak tartom, hogy megismerje a gyökereit, a dédnagyszülei, nagyanyja örökségét és hogy tudja, honnan származik.