FEHÉRVÁRCSURGÓI ZARÁNDOKLAT

Április 30-án ismét görög csoport látogatott Fehérvárcsurgóra, a Károlyi-kastélyba. Szimbolikus helyszín a magyarországi görögök számára a település, hiszen mintegy 500 görög gyermek nevelkedett itt 1950-55 között, de 2003-ban ezen kastély falai között tartották az első nemzetközi történelmi szimpóziumot is a 2. világháború utáni görög gyermekdiaszpóra témájában. Az elmúlt húsz évben számos kutató kezdett el foglalkozni a témával, Görögországban is egyre többen érdeklődnek az eddig még feltáratlan közép- és kelet-európai görög diaszpórák története iránt.

Történelmi háttér

A 2. világháború után Görögországban polgárháború tört ki, melyben a résztvevők különbözőképpen képzelték el az ország világháború utáni jövőjét. A baloldali erők egy szovjet típusú népi demokráciában látták a jövőt, míg a jobboldal királyságban és az angol érdekszférában képzelte el az ország politikai irányultságát. Az 1946-49 között lezajlott polgárháború szomorú fejezete az újkori Görögország történetének. A baloldali (kommunista) erők vereségét követően sok tízezer görög került emigrációba. A befogadó országok értelemszerűen a szocialista blokk országai voltak. Már 1948-ban a Görög Kommunista Párt szervezésében megkezdődött az észak-görögországi háború sújtotta területekről a partizánok gyermekeinek összeírása és a közép-kelet-európai országokba szállítása. A mai napig eltérő álláspontot képviselnek a történészek ezen akció valódi célját illetően. A GKP „gyermekmentésről”, míg a jobboldal „gyermekrablásról” beszél. A 2003-as fehérvárcsurgói szimpózium alapján készült könyvnek is ezt a címet adták: „Gyermekrablás” vagy „gyermekmentés”? 

A Nemzetközi Vöröskereszt korabeli adatai szerint 23.695 görög gyermek került a népi demokratikus országokba. Magyarországra megközelítőleg háromezer gyermek érkezett. Az ENSZ Közgyűlése által megbízott speciális bizottság 1948. június végére megállapította: “miközben néhány szülő csak kényszer hatására egyezett bele a gyermekek eltávolításába, és néhány gyermeket csakugyan erőszakkal vittek el, más szülők beleegyeztek a gyermekek áttelepítésébe, vagy legalábbis nem álltak annak ellen” (Fokasz N. in: Köszönjük Magyarország!, 10.oldal). Az áttelepítés elsősorban az albán határral szomszédos Epirusz lakosságát, valamint Nyugat-Makedónia szláv ajkú népességét, s kisebb részben Kelet-Trákia területeit érintette

Az első görög gyermekcsoport 1948. április 7-én érkezett meg a Keleti pályaudvarra, ahol fertőtlenítést követően különböző laktanyákban kaptak elhelyezést. Rövid időn belül országszerte több mint húsz gyermekotthon létesült a menekült gyermekek elhelyezésére és oktatására. Biztosítani kellett számukra az anyanyelvi oktatást, amelyben külön nehézséget jelentett, hogy az észak-görögországi szlávajkú gyermekek csak a makedóniai szláv nyelvet beszélték. Magyarországon ekkor már lezajlott a nagy főúri vagyonok államosítása, így az egykori arisztokrata családok kastélyai megfelelőnek bizonyultak a görög gyermekotthonok számára. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély öt évig volt több száz görög gyermek otthona. Szülők nélkül nevelkedtek a gyermekek, görög és magyar nevelőiknek ezt a hiányt is pótolniuk kellett. 

Zarándokút a felújított kastélyhoz

A Görög Intézet szervezésében 2022. április 30-án 11 egykori fehérvárcsurgói gyermek és egy pedagógus, a 93 éves Camasziotisz Jannisz keresték fel életük meghatározó helyszínét, a gyönyörűen felújított kastélyt. Velük volt számos sorstársuk is, akik ugyan nem Fehérvárcsurgón, de más gyermekotthonokban éltek, illetve elkísérték őket gyermekeik, unokáik és a görög közösség más tagjai is. 

A kirándulás kezdeményezői Akritidu Szófia és Irgis Argiris voltak. Előbbi gyermekként került Magyarországra és ugyan Fehérvárcsurgón nem volt, de számos más intézményben megfordult, szinte minden évben más-más gyermekotthonban élt. Utóbbi a görög állam által Magyarországra delegált nyelvtanár, aki a már-már elfeledettnek hitt családi történet mozaikjait állítja össze. Nagybátyja is a fehérvárcsurgói gyermekotthon lakója volt, az archív fényképeken meghatódva fedezte fel családtagját. 

A kastély továbbra is állami tulajdonban van, de a vagyonkezelői jogokat a magyar állam 100 évre biztosította a Károlyi-család számára. Jelenleg a kastély rendezvényközpontként üzemel, amelyben egy szálloda és étterem is található. Az ebből származó bevételek csak elenyésző részét képezik a kastély fenntartási költségeinek, a Károlyi-család saját vagyonából is jelentős összegeket áldoz a kastély és a park fenntartására. A kastély körüli park közparkként funkcionál, egész évben nyitott a vendégek előtt. Ez ugyan bizonyos mértékben megterheli a parkot, de a Károlyi-család ragaszkodik a közpark funkció fenntartásához. A kastély Európai Kulturális Találkozó Központként is működik, minden évben egy-egy fontos témában nemzetközi szimpóziumot szerveznek. A parkot Zsolnai Balázs kertészmérnökkel, a park felelős gondozójával járták be a kirándulók, aki részletekbe menően mesélt a park történetéről, jelenlegi állapotáról, a növényvilágról. A „zarándokokat” személyesen fogadta Károlyi Angelika grófnő, aki közvetlenül a budapesti repülőtérről érkezett. Meleg szavakkal köszöntötte a görög vendégeket. Mint elmondta, az 1950-1955 közötti öt év ugyan csak néhány évet jelent a kastély történetében, de a család számára fontos a görög gyermekotthon emlékezete, mert mint fogalmazott, ez is egy „tégla” a kastély történetében. Ezért is szervezték meg 2003-ban a magyarországi görög gyermekotthonok témakörében azt a nemzetközi történelmi szimpóziumot, amely inspirálója volt a további kutatásoknak is. A kastélyt nagyon szépen felújították az azóta eltelt 19 évben, s az egykori gyermekek ma is nagy nosztalgiával és hálával emlékeznek a 70 évvel ezelőtti időkre. Angelika grófnő vezetésével végigjárták a kastély helyiségeit, amelyek ma már más célokat szolgálnak, mint a gyermekotthon létezése idejében. Károlyi György gróf is köszöntötte a csoportot, aki 2015-2021 között Magyarország franciaországi nagykövete volt. A grófi családdal kapcsolatban érdekes tény, hogy vejük egy Amerikában felnőtt görög üzletember, aki nem máshonnan, mint Nikosz Beloiannisz szülővárosából, Amaliadából származik. A történelem sokszor kiszámíthatatlan, de tény, hogy a Károlyi-család utódjaiban immár görög vér is csörgedezik. A görögség és a Károlyi-család története további két módon is keresztezték egymást: a család egy másik kastélyában, Nagymágocson is fogadtak görög menekülteket a 2. világháború után, de a józsefvárosi egykori Palotanegyedben található Károlyi-palotában kapott helyet a magyar állam jóvoltából a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa is, ahol a közeljövőben épül meg az új görög ortodox templom.

A sétát követően Akritidu Szófia és Tacopulu-Kakataki Efthimia idézték fel gyermekkorukat. Részletesen beszéltek Magyarországra kerülésük körülményeiről.

„Édesapám 1947 végén Bulkeszből üzent anyukámnak, hogy küldje el mind a négy gyermeket – mert súlyos harcok vannak -, hogy megmeneküljenek. Az édesanyám gondolkodott: mind a négy gyereket? Borzasztó gyerek nélkül maradni, egy édesanyának nagyon nehéz. Aztán mégis a többiek is a faluból, nagyon sokan úgy gondolták, hogy jobb lesz menekíteni a gyerekeket. Soha nem felejtem el, amikor írta az illető a neveket, édesanyám mondta neki, hogy ő is szeretne menekülni a gyerekekkel. Mondták neki, nem, asszonyom, maga fiatal, magának harcolni kell. Azt mondta anyám, hogy azt se tudja, hogy kell kezelni a fegyvert. Akkor azt mondták, hogy nem fegyverrel kell harcolni, hanem aratni kell, élelmiszert, ruhát kell fölvinni a partizánoknak a hegyekbe.” (Akritidu Szófia)

„Bombáztak éjjel-nappal, és jött egy partizán, hogy van egy ilyen lehetőség. Hát édesanyám azt mondta, igen, megyünk el. És akkor indultunk gyalog, több gyerek.” (Tacopulu-Kakataki Efthimia)

Kakataki Efthimia a fehérvárcsurgói élményeit is megosztotta a Görög Intézettel. Megható volt az a történet, amikor nevelőik az Anyák napja alkalmából altatódalt énekeltek nekik, hiszen édesanyjuktól távol nevelkedtek a gyermekek, s bármilyen örömük, bánatuk volt, azt csak velük tudták megosztani.

 „Ők voltak az anyánk, az apánk, a családunk, a barátnőnk, a testvérünk. Imádnivaló tanáraink voltak itt, Csurgón. (…) Nem panaszkodom, úgy éreztem, hogy szép gyermekkorom van. Köszönettel tartozunk ennek az országnak, ennek a népnek, mert megmentett és tanulhattunk, és igazi emberré váltunk.” (Tacopulu-Kakataki Efthimia)

A fehérvárcsurgói látogatás meghitt hangulatban zajlott. A Görög Intézet a kirándulást követően ebédet biztosított a résztvevőknek, akik emlékekkel feltöltődve indultak vissza a fővárosba.

Fotók: Karajorgis Mária