Ismét Magyarországon tartózkodik Sakoulis Nikos
A Suzuki Puskás Kupa utánpótlástorna kapcsán ismét körünkben tartózkodik Szakulisz Nikosz (Sakoulis Nikos). Puskás Ferenc és számos más magyar edző görögországi munkatársa 1948-ban került Magyarországra és egészen 1957-ig élt itt. Fehérvárcsurgón, a görög gyermekotthonban nevelkedett, majd gimnáziumi éveit Csongrádon, a kis alföldi, Tisza-parti városban töltötte. Az 1956-os forradalom napjaiban beválasztották a város forradalmi bizottságába, mint a diákok képviselője. Történetét a Görög Intézet két tavalyi konferenciáján is előadta. A labdarúgó-torna küzdelmeit követően felkereste ifjúsága helyszínét, ahol találkozott egykori gimnáziumi társaival, Botos Józseffel és Kovács Józseffel. Felkeresték a helyi Batsányi János Gimnázium épületét, meglátogatták Cseri Gábor Jánost, az intézmény jelenlegi igazgatóját, és megtekintették az 1957. évi érettségi tablójukat is. Az osztályban három görög fiatal érettségizett: Szakulisz Nikosz, Kuszkurasz Sztászó és Cokrisz Sztavrosz. Az egykori diákok felkeresték a Tisza-hidat is, amely jelentős helyszíne volt a forradalmi eseményeknek.
Szakulisz Nikoszt a Görög Intézet munkatársai is elkísérték csongrádi útjára.
Fotó: Vincze Xénia, Agárdi B. Szpírosz