Az 1956-os forradalom és szabadságharc és a görög politikai emigráció – A kötet
A L’Harmattan Kiadó és a Görög Intézet közös szervezésében 2024. február 7-én mutatták be a Kossuth Klubban “Az 1956-os forradalom és szabadságharc és a görög politikai emigráció” címmel megjelent kötetet. A kiadó részéről Váradi Péter főszerkesztő mutatta be a Görög Intézet és a L’Harmattan együttműködését. Mint elmondta, a könyv témája ugyanolyan érdekes lehet a magyar társadalom számára, mint a kiadó gondozásában korábban megjelent hasonló könyv az észak-koreai diákok és az 1956-os forradalom viszonyáról. Agárdi Bendegúz Szpírosz, a Görög Intézet vezetője köszöntőjében elmondta, hogy az 1956-os forradalom és a görög emigráció kapcsolata érzékeny téma még ma is. Mind a kötet alapját képező konferencia, mind pedig a most megjelent könyv célja is az, hogy a magyar társadalom számára is érhetőbbé váljon, hogyan és milyen körülmények között érkeztek és éltek Magyarországon görög politikai emigránsok. Szintén fontos cél, hogy a kialakult esetleges sztereotípiákat árnyalják, hiszen az egyik legfontosabb eredménye az elmúlt másfél évtized levéltári kutatásainak, hogy a zárt görög kolóniából kiszakadt fiatalok közül többen harcoltak a magyar forradalom oldalán a szovjetek ellen. A téma kutatásának úttörője Szidiropulosz Archimédesz volt, aki az 1990-es években írta meg “1956 – Görögök a forradalomban” című művét. A másik nagy áttörés Markó György műve volt, amely Konstantinidisz André életútját dolgozta fel. Azóta pedig számos további kutatás jelent meg és több új kutató is hozzányúlt a témához.Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Görög Intézet és a Levéltár közötti együttműködés további lehetőségeiről beszélt. Felhívta a figyelmet a Levéltár most induló beszélgetéssorozatára, amelyben a kommunista diktatúrához köthető egyéni és közösségi megrázkódtatásokra fókuszálnak majd. Közéleti szereplők segítségével közelítenek a múltfeltáráshoz. Mint az a Levéltár honlapján is olvasható: “Célunk, hogy ne tetemrehívás, hanem a tabuk nélküli, őszinte beszélgetés szándékával segítsünk szembenézni a történelem e fájdalmas örökségével.”Szidiropulosz Archimédesz arról is beszélt, hogy milyen nehézségekbe ütközött még az 1980-as években is, s hogy mennyire elutasító volt akkor a görög közösség a kutatásai iránt. Mint hozzátette, ez sajnos mára sem változott meg, honfitársaink többsége továbbra is elutasító az ezirányú kutatásokkal szemben. A könyv borítója kapcsán elmondta, hogy Görögországban bélyeg jelent meg a mártírhalált halt magyar miniszterelnökről 1959-ben, amivel a szovjet posta által szintén 1959-ben Manolisz Glezoszról kiadott bélyegre kívántak válaszolni. A könyv a Görög-magyar kapcsolatok sorozat első köteteként jelent meg 2024 decemberében.
