Görög Filmklub – Corelli kapitány mandolinja


A Görög Filmklub a Corelli kapitány mandolinja című amerikai-angol-francia filmmel folytatta az országjárást, ezúttal a váci Madách Imre Művelődési Központban volt a vetítés. Penelope Cruz, Nicolas Cage és Christian Bale főszereplésével Görögország újkori történelmének egy fájdalmas korszakát vitte filmre John Madden filmrendező 2001-ben. A történet a 2.világháborúban játszódik Görögország egyik legszebb szigetén, Kefalonián. Egy apró szerepben feltűnik a filmben Irene Papasz, a görög film ikonja. Az alkotás készítői az elnyomás ellen harcoló, elhunyt görög ellenállók, valamint a több ezer olasz katona emlékének ajánlották, akiket a német katonák kivégeztek 1943-ban.A vetítés előtt Görög Athéna, a filmklub vezetője és Dudás Viktor filmszakértő mutatta be az alkotást, a korszakot, amelyben a filmdráma játszódik, a vetítés után pedig – szokás szerint – beszélgettek a nézőkkel. Többen bevallották, hogy nem először nézték meg ezt a megrendítő filmet. A filmklubot a Görög Intézet és a Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat közösen szervezte.




fotó: Karajorgis Mária

videó: Klicasz Petrosz

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content