Görög Filmklub Athénban
A Görög Filmklub őszi szezonját Beloiannisz faluban kezdte és Athénban fejezte be.
Állandó munkatársunk, Dudás Viktor filmszakértő írását idézzük:
„Remek hangulatban, nyárt idéző melegben, teltház előtt zajlott tegnap este a kihelyezett filmklub, ahol Fábri Zoltán Magyarok című filmjét vetítettük. Több görög fiatal is úgy jött a vetítésre, hogy először láttak Fábri Zoltán alkotást, a rendezőt és néhány filmjét csak a Magyarországon nevelkedett szüleik elbeszéléseiből ismerték. Beszéltem, olyan nézővel is, akinek a szülei kedvenc rendezője volt, akik már nem élnek, de az irántuk érzett tiszteletből jöttek el és hozták el gyerekeiket a moziba. Meghatódottság járta át mindenki emlékeit!
A vetítést Agárdi Bendegúz, a Görög Intézet igazgatója nyitotta meg, ezt követően Magyarország Athéni nagykövetségének konzulja, Szoldatits László köszöntötte az egybegyűlteket, majd Koranisz Laokratisz görög nemzetiségi szószóló osztotta meg gondolatait.
Közvetlenül a film előtt Görög Athénával, a görög filmklub vezetőjével hagyományaink szerint közösen vezettük fel az 1979-ben Oscar-jelölt alkotást. A filmet követő kötetlen hangulatú magyar-görög találkozón hosszasan sorolta mindenki a filmekkel és Magyarországgal kapcsolatos emlékeit. A kezdeményezés egyértelműen sikert aratott, mindenki várja az újabb magyar filmeket Athénban!
Tartalmas utazás volt az athéni filmklub. Köszönet és elismerés minden szervezőnek. Hálás vagyok, hogy a részese lehettem, és a jövőben is lelkesen veszek részt a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítésében. Nézzünk együtt filmeket!”