Papageorgiu Szteliosz kiállítása az Actorban
Érdekes és egyben beszédes címet választott legutóbbi kiállításának Papageorgiu Szteliosz: Parafrázis Minden Kép. A kiállítást az Actor Hotelben tartották, nagy érdeklődés mellett. A képzőművészeti eseményt Szkárosi Niké nyitotta meg. A művészről és képeiről írt tanulmányát, amelyet a megnyitón is elmondott, teljes terjedelemben közzétesszük.
Tisztelt Hölgyeim/Uraim, kedves Vendégeink,
szeretettel köszöntöm Önöket Papageorgiu Szteliosz különleges képzőművészeti kiállításán. A különleges jelzőt használtam, mert több szempontból is egy különleges alkotó különleges művészeti alkotásait tekinthetik meg mától itt az Actor hotelben. Reményeim szerint a megnyitó végére, illetve a képek megtekintése után Önök is osztani fogják véleményemet.
Szkárosi Niké vagyok, pszichológus. Sokat gondolkodtam, hogy vajon elfogadhatom-e Szteliosz megtisztelő felkérését a kiállítás megnyitására, hiszen bár van bölcsészettudományi, közgazdasági és pszichológusi végzettségem is, és rövid ideig foglalkoztam újságírással is, nem vagyok művészettörténész. Sokat beszélgettünk (ahogy korábban is) és Szteliosz azzal győzött meg, hogy úgy érzi, jól ismerem és értem őt, és ismerem korábbi munkásságát is. És hát itt vagyok ☺. Rájöttem, hogy Szteliosszal – görögségünkön túl – igen szorosan köt össze bennünket az, hogy mindketten érzelmekkel, érzésekkel dolgozunk. Érzelmeinkkel, érzéseinkkel.
Papageorgiu Szteliosz, polgári foglalkozását tekintve (immáron nyugdíjas) diplomás térképész, nyomdavezető, gyerekkora óta rajongott a rajzolásért, később a képzőművészetért, ám a szó klasszikus értelmében nem tanulta azt. A 2000-es évek elején autodidaktaként sajátította el mind a hagyományos, mind a számítógépes grafikai technikákat. Hangsúlyozom, több mint 20 éve kezdett el vegyes – hagyományos és számítógépes grafikai – technikát alkalmazni képzőművészeti munkáihoz, akkor, amikor mi még épp csak ismerkedtünk a számítógéppel.
Munkája során már a 90-es években szabadkézzel és számítógéppel is rajzolt, szerkesztett, és a Földmérési Intézetben, ahol 20 évig dolgozott, a nyomdát is ő vezette, melyet lassanként számítógépes stúdióvá varázsolt. Már itt belekóstolt a marketingcélú nyomdai tervezés rejtelmeibe, és ennek technikáit (mint pl plakáttervezés, katalógusok, arculat- és formatervezés) később továbbfejleszthette, amikor az Intézetet maga mögött hagyva a magánszektorban, egy nagy nemzetközi cégnél folytatta munkáját. Szteliosz egy korábbi interjúban, amit vele készítettem a Görög Intézet számára, így fogalmazott: „Szerencsés embernek tartom magam, mert mindig jó időben voltam jó helyen, és amit kitaláltam, működött.”
Az autodidakta alkotó a 90-es évek végén már művészi céllal is foglalkozott grafikai munkákkal. A 2000-es évek első felében volt a legtermékenyebb. Ekkor alakult át a hobbi művészetté, az önmegvalósítás egy szeletévé, a kreativitása önkifejezéssé. Ihletet kapott, mesélni akart vizuálisan, láttatni a világát, üzenni.
Alkotószellemének, valamint számítógépes technikai ismereteinek köszönhetően egy teljesen újfajta vizuális művészeti ágat alapozott meg ebben az időszakban, amelyet később többen követtek. Jóval megelőzte korát, hiszen mára rendkívül kurrens képzőművészeti ággá vált az elektrografika, a kortárs számítógépes, digitális művészet.
Szteliosz a fő motívumot fotóval, rajzzal, grafikával ábrázolta, majd azt elvarázsolta számítógéppel. Ez a stílus akkoriban egyedülállónak számított Magyarországon. A két technikát úgy igyekezett ötvözni, hogy az eredmény különleges legyen, de ne hatásvadász, és legyen művészi értéke, mondanivalója. Kb. 10 évig volt aktív első hullámában, 200-250 képet alkotott. Számos kiállítása volt kisebb galériákban, a Csók Galériában pl. Szász Endre alkotásaival egy teremben voltak láthatók képei.
Korábbi témái között találkozhatunk a görög mitológiával, az emberi-isteni kettősséggel, a szobrok világával, a kapcsolatok és az idődimenzió egyedi értelmezésével, továbbá visszatérő témája a barokk, bibliai, egyházi jelenetek modern ábrázolása, a női szépség, esztétikum. Művészetében gyakran ábrázolja a tól-ig-et, a honnan indultunk-hova érkeztünk dichotómiáját.
A számítógép önmagában csak eszköz, ahogy egy üres festővászon. Kivételes tehetség szükséges ahhoz, hogy valaki ezen eszközök segítségével művészi értékű alkotásokat hozzon létre. A számítógép segíti a vizuális történetmesélést, láttatja a művész perspektíváját, csatornázza az üzeneteit, ugyanakkor az egyedi látásmód, a mondanivaló, és az alkalmazott technikai bravúr számít – és Szteliosz ebben maradandót alkotott.
Mindennek ellenére, 15 évvel ezelőtt, 2007-ben leteszi a lantot, vagyis a modern lantot, a számítógépet, nem alkot, a képzőművészeti tevékenységtől visszavonul. Csak azért nem alkot, hogy alkosson. Korábban ő maga nyilatkozta: „Csak azért nem ülök neki, mert épp nincs más dolgom. Ha van ihlet, dolgozom, ha nincs, nem erőltetem. Ettől lesz hiteles egy művész.”
Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb erőssége, egyben kötelessége és felelőssége egy alkotó művésznek meghallani a belső hangjait, amelyek esetleg mást súgnak, mint korábban. Ha azt súgják, hogy fáradt vagy, nincs mondanivalód, nem érzed a késztetést, nem tudsz megújulni, akkor ezeket a hangokat nem szabad elfojtani, és elhihetik a pszichológusnak, hogy ez a legnehezebb. Sokkal nehezebb hűnek maradni önmagunkhoz, befele figyelni, önazonosnak maradni és felvállalni azt, amit legbelül érzünk, pláne, ha a környezetünkből esetleg más jelzések érkeznek: jönnek a sikerek, biztatnak a folytatásra. Könnyű megrészegülni a pozitív visszajelzésektől és belecsúszni abba a hibába, hogy magunkat ismételgetve középszerűvé válunk és művészeti tevékenység helyett gyártásra állunk át. Nos, ezt a hibát Szteliosz elkerülte. Meghallotta saját magát és nem erőltette, elkerülte a középszerűség, az erőltetettség, a kiégés csapdáját. Viszont. A befelé figyelés csodás képessége – a mi nagy szerencsénkre – fordított irányban is működött nála: 15 év elteltével megérezte, amikor elkezdte valami belülről birizgálni, új témákra, új gondolatokra lelt, új ihlet szállta meg, és Főnix madárként feltámadva újra alkotni kezdett.
Nem is akármilyen lendülettel vágott neki az alkotásnak: közel két év alatt 80 képet készített. A Parafrázis Minden Kép sorozat, ahogy a cím is sugallja, minden egyes képe egy parafrázis, egy történet, mely a művész saját, a korábbinál érettebb és érzékenyebb világát fedi fel számunkra. Papageorgiu Szteliosz mások által készített – szabadon elérhető – képek, rajzok, fotók részleteinek felhasználásával, új világot, új történetet, új érzéseket, izgalmas víziókat teremt. A parafrázis során mások művét feldolgozza, átértelmezi, kiegészíti, abból újat alkot. Kedvenc fotóművésze, Lois Greenfield fotográfiáit első alkotói hullámában is előszeretettel használja fel, mely művei talán a legerősebbek, leghatásosabbak, legeredetibbek mind közül. A Parafrázis Minden Kép sorozatban is találkozhatunk Lois Greenfield táncosokat ábrázoló fotóival (– melyek, engedjenek meg egy személyes megjegyzést – személyes kedvenceim). Szteliosz egyedi és különleges látásmódjával használja fel a fotóművészeti remekeket és ezek segítségével teremt új világot, nemcsak technikailag, hanem üzenetében, szimbolikájában is. A fotós az időt állítja meg, Szteliosz viszont az idődimenziót átívelő látomást készít belőlük. Az első kép, a Zene Öröme elkészülte után a művész új lendülete nem apad el, sőt, egymás után készülnek a kortárs művészeti alkotások. Az elkészült 80 darabból, itt ma 20-at tekinthetnek meg.
Az elénk tárt látomások érzelmeket keltenek bennünk, óriási erejük, hogy mindannyiunkban másmilyet. A képeket nézve érzékelhetjük az alkotó saját érzelmeinek megjelenítését, ugyanakkor a befogadó saját érzelmeit, saját interpretációját is belevetítheti. Egy-egy kép többet, illetve mást és mást mondhat mindenki számára.
Jómagam a képekhez lélektani mondanivalójukon keresztül tudok leginkább kapcsolódni. Itt és most sajnos arra nincs mód, hogy az összes képről beszéljek, de egy pár gondolatot megosztanék Önökkel:
Nő: Az alkotó a nő figurákon, táncosokon, szobrokon, tehát a NŐ-n keresztül az érzelmeket jeleníti meg, kontrasztba állítva a táj, a környezet látszólagos nyugalmával, illetve a külcsín, a mosoly, a külső megjelenés látszólagos nyugalmával, gondtalanságával (pl. Annabell, Mária Magdolna, Anasztázia, Afrodité)
Anabell – a női szépség klasszikus ábrázolása, és ami mögötte van: élesen érzékelteti a művész a kontrasztot a külcsín és a belső világ között. Attól, hogy vkit szépnek, vidámnak, mosolygósnak látunk, egyáltalán nem biztos, hogy belül is így érzi magát. A nőre nehezedő elvárások, a boldogtalanság, a szomorúság, a vágy vegyes érzelmeinek megjelenítése is megtalálható a képen.
Kontraszt: érdemes megfigyelni a színek, a fények, árnyékok, a formák, testek kontrasztját a képeken, ugyanis mindnek külön mondanivalója van: világok találkozását, érzelmek ütközőpontját mutatják be. (Pl. Desdemona (a féltékenység), Ketten egyedül (a társas magányról szól, a testek pozíciójának kontrasztjával), a Bálvány (a függőség, a behódolás kialakulása).
Mozgás: a legtöbb képen a mozgás, a mozdulat főszerepet kap, az alkotó a mozdulattal üzen: nem véletlenszerűen választ ki egy-egy felhasználandó fotót, hanem tudatosan. Tudja, hogy milyen érzelmet akar ábrázolni, és ahhoz választ, tökéletesen. Kiemelném az Értem jöttek című, rendkívül szuggesztív képet, amelyet a közelünkben dúló háború inspirált. A halál angyalait és a magát megadó férfit ábrázoló kép nyomasztó hangulata azt a hatást éri el, amely az alkotó szándékában állt: összeszorul az ember gyomra. Szintén kiemelném a Tánc és homok című képet, mely tökéletes példa Papageorgiu Szteliosz művészetének bemutatására: nő figurák, mozgás és kontrasztok. A kép felső részén azt látjuk, ami a szemnek látható: nyugalom, szép táj, világos színek, nappal. Alul pedig azt, ami bent van, a belső világot, a sötétet, azt, ami a szemnek láthatatlan, a megjelenített érzelmeket, a tombolást, a vergődést, a vágyakozást, az önfeladást – mely érzelmeket a női táncosok mozdulatai ébresztenek bennünk.
Mozgáson keresztül ábrázolja a tól-iget, a valahonnan-valahova eljutni folyamatát is, pl: Zuhanás – mindenki életében vannak zuhanással járó periódusok, melynek során nem tudjuk hova érkezünk, mi lesz a vége, hogyan éljük meg, milyen jelentést adunk a krízist követő érzelmeinknek.
Megérkezés, szintén: nem tudjuk hova érkezünk, amikor elindulunk. Lehet fájdalmas is az érkezés. A szék egyébként a képzőművészeti oktatásban használt szék, tehát az üzenet lehet az is, hogy nem könnyű a művészi pálya, ugyanakkor sokkal tágabb értelmezési keretet is ad a kép a befogadónak saját interpretációja szerint.
+ 1: Vidáman, szegényen (avagy „önarckép” modern, elektrografikus felfogásban): a képen a kisiskolás Szteliosz látható az 50-es évek végének Magyarországán. Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy ez az időszak nem éppen az örömteli és vidám évek világa volt itthon, ennek ellenére egy gyermek őszinte mosolya sokat elárul arról, hogy még a nehézségek, szegénység idején is van lehetőségünk vidámnak, boldognak, kiegyensúlyozottnak lenni, ha szűkebb környezetünk ebben segítségünkre van – gondolok itt a közösség megtartó erejére (család, társak, rokonok, kisközösségek). A képnek az alkotó akár a „Távol, mégis közel” címet is adhatta volna, hiszen a megjelenített látomás a fizikai és időbeli távolság átlépését ábrázolja. A dimenziók, mint idő és tér, nem léteznek: az 50-es évek Magyarországának gyermeke és napjaink afrikai gyerekei barátok, a mindennapi, akár megélhetési problémák ellenére összeköti őket a világ jóságába vetett hitük, a jövőbe vetett reményük, a pillanat megélésnek – gyermekkorban még oly jól működő – képessége.
Visszatérve az alkotó munkásságának általános bemutatásához, a címek irányt adnak az értelmezéshez, de nem szájbarágóak, szabad teret kap a befogadó a saját interpretációhoz. Felhívom a figyelmet a részletek finom elaborációjára, amely mind mind a számítógéppel végzett aprólékos munka eredménye (Anasztázia; Isten házában; A zene öröme; Értem jöttek; Vidáman, szegényen).
A kortárs digitális művészetet és művészeket néha kritika éri, miszerint „számítógéppel könnyű”. Nos, bátran biztatok mindenkit, aki szerint ez csak „photoshop”, hogy próbáljon meg valódi művészi értékű képeket alkotni. A számítógép, ahogy a festővászon és az ecset, mindenki rendelkezésére áll, de csak igen kevesen tudnak újat mondani, mutatni, maradandót, művészi értékűt alkotni. Papageorgiu Szteliosz ezen kevesek közé tartozik.
Bátran állíthatjuk, Papageorgiu Szteliosz a hagyományos grafika és a modern technológia vívmányainak (mint a fotóművészet és a számítógépes grafika) különleges ötvözésével, képeinek mélylélektani mondanivalójával, üzenetével, és művészi értékével új, különleges stílust teremtett. Köszönöm szépen figyelmüket, egyben bátorítom Önöket, hogy beszélgessenek Művész úrral az itt kiállított képekről, mert biztos, hogy nagyon szívesen mesél a művek hátteréről, történetéről, a saját vízióiról.
A kiállítást a Budapest 12. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, a Görög Intézet és a Magyar-Görög Tudományos és Kulturális Üzleti Tanács támogatta.
