Görög Filmklub – Határtalan szerelem


A Görög Filmklubbal első ízben voltunk vidéken. Utunk Miskolcra vezetett, a görög közösségbe, ahol egy kellemes estét töltöttünk együtt a görög film rajongóival. A választás a Határtalan szerelem című kortárs görög romantikus filmdrámára esett. A mai Görögországban játszódó film három különálló történetben mesél egy-egy külföldi és görög szerelméről. Mindegyik sztoriban egy másik nemzedék lesz szerelmes egy olyan időszakban, amikor egész Dél-Európát súlyos társadalmi-gazdasági válság rengeti meg, ám a szálak végül összefutnak, és együttesen váltanak ki rendkívüli érzelmi hatást a film minden nézőjéből. A 2015-ös görög film érdekessége, hogy az egyik főszereplője a magyar Osvárt Andrea.
A vetítés előtt Agárdi Szpírosz Bendegúz, a Görög Intézet igazgatója köszöntötte a nézőket, örömét kifejezve, hogy a Görög Filmklub immár vidékre is eljutott. Ezt követően Görög Athéna, a filmklub vezetője az elmúlt három évben bemutatott filmekről adott egy rövid tájékoztatást.
A filmet Dudás Viktor filmszakértő vezette be, aki nemcsak a film körülményeibe avatta be a nézőket, hanem számtalan érdekességet is elárult a rendezőről és a színészekről. Az előadást beszélgetés követte. Az este végén a helyi közösség tagjai pitával kedveskedtek a résztvevőknek.
Az első vidéki Görög Filmklubot a Görög Intézet és Miskolci Görög Nemzetiségi Önkormányzat közösen szervezte, helyszíne a  miskolci Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár volt.






Fotók: Karajorgis Mária

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content