Bicentenáriumi visszapillantó a Görög Intézet projektjeiről – Sajtómegjelenések a kétszáz éves évforduló alkalmából


A Görög Intézet méltó módon emlékezett meg a görög szabadságharc kitörésének kétszázadik évfordulójáról, amelyre a magyarországi média is odafigyelt. Számos olyan beszámoló, cikk, illetve történelmi áttekintés született, továbbá rádiós és televíziós riport készült, amely a március 25-i eseményekről és a Görög Intézet projektjeiről szólt.

PROJEKTEK

A honlapon és az intézet youtube-csatornáján már közzétettük a kiemelkedő fontosságú Budapest görög szíve című filmet, a görög himnusz videoklipjét, továbbá az alkalomra készített kétnyelvű, A görög szabadságharc 200.évfordulójára című könyvet. A projektek sorában – a nagyközönség számára – a leglátványosabb a Magyar Nemzeti Múzeum díszkivilágítása volt, amely beilleszkedett a világ számos országa és városa által kezdeményezett akcióba, hogy a görög szabadságharc 200. évfordulóján számos középület és kulturális intézmény kék-fehér színekben pompázzon, ezzel emlékezve az évfordulóra. Több televízió is forgatott március 25-én a kivilágított Nemzeti Múzeum kertjében: az M1, az RTL Klub, az M5, a Buda Környéki Televízió is összeállítást készített, a Euronews pedig a görög kollégáknak továbbította a Budapesten felvett képeket.

TELEVÍZIÓS TUDÓSÍTÁSOK

Március 25-én, a Görög Intézet igazgatója, Görög Athéna mesélt az M1 reggeli műsorában, a görög szabadságharc kétszázadik évfordulójáról és a bicentenáriumhoz kapcsolódó projektekről. Az alábbi linkekre kattintva láthatják az interjút.

https://mediaklikk.hu/kulfold/video/2021/03/25/a-gorog-szabadsagharc-evforduloja?fbclid=IwAR1L1dca5roUOTksIs3V-B-QqiO40cGMFM_2c73G35yxrJW0-iRxJ0Zk6O8

Március 25-én, az M1 Híradójában a nézők egyenes adásban láthatták a Görög Intézet kezdeményezését: a görög lobogó kék-fehér színeit magára öltött Nemzeti Múzeumot.

A hír 24:29-től látható, a linkre kattintva:

https://mediaklikk.hu/video/hirado-2021-03-25-i-adas-11/

Az RTL Klub Híradójának képes összeállítását a linkre kattintva nézhetik meg 43:41-től:

https://www.rtlmost.hu/hir…/21-03-25-rtl-hirado-c_12855379

Az M5 kulturális híradójának rövid beszámolóját 06:25-től láthatják, az alábbi linken:

https://mediaklikk.hu/kulturalis-hirado-videok/video/2021/03/25/m5-hirado-2021-marcius-25/?fbclid=IwAR2h2_gkztJwVXKJYUt2G8qWrKkooiyBhb1mrM5OGuDch1VKUUuJR9GT1R0#

A Buda Környéki Televízió anyaga itt látható:

https://www.youtube.com/watch?v=AQoq1MjrjRg

RÁDIÓINTERJÚK

A televíziós megjelenések mellett a rádiócsatornák is különös figyelemmel és hangsúllyal számoltak be a bicentenárium ünnepéről. A Kossuth Rádió, az InfoRádió, a Klasszik Rádió a hírfolyamon kívül jóval részletesebben is foglalkozott a témával:

Az alábbi linken Görög Athéna, az InfoRádiónak adott interjújának hangfelvételét hallgathatják meg, amelyben a történelmi áttekintésen túl, az aktualitásokról,az ünnepi projektekről is szó esett. Az interjú rövidebb változata március 25-én, egy hosszabb verzió, amelyben a 19 sz.-i magyar-görög irodalmi kapcsolatokra is kitért, az ünnep hétvégéjén került adásba:

Hosszú verzió:

https://www.youtube.com/watch?v=TugPmti3P70

Rövid verzió:

https://www.youtube.com/watch?v=qOWELA4To4A&t=4s

A Klasszik Rádió a leghallgatottabb, Intermezzo című műsorát teljes egészében a görög szabadságharcnak és a Görög Intézetnek szánta. Az egy órás, népszerű klasszikus zenével szórakoztató műsort Bálint Edina és Görög Athéna beszélgetése tette még színesebbé, izgalmasabbá:

http://www.klasszikradio.hu/hu/bejegyzesek/intermezzo/az-intermezzo-vend%C3%A9ge-a-g%C3%B6r%C3%B6g-int%C3%A9zet

A Kossuth Rádió is két verzióban számolt be a szabadságharcról és a Görög Intézet ünnepi projektjeiről. A Kalendárium című műsorban március 25-én egy rövidebb, április 6-án pedig egy hosszabb interjút sugárzott a rádió az intézet igazgatójával:

A Kalendárium március 25-i anyagához 15:45:10-hez kell tekerni:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-03-25_15-32-00&enddate=2021-03-25_16-10-00&ch=mr1

Az április 6-i adásban szereplő interjút 15:46:20-nál hallhatják:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-04-06_15-32-00&enddate=2021-04-06_16-09-00&ch=mr1#

ELEKTRONIKUS ÉS ÍROTT SAJTÓ

A Múlt-kor cikksorozatot indított!Arany emberek, hídépítők, mecénások: görögök a 19. századi Magyarországon címmel olvasmányos, átfogó korrajzzal emlékezett meg a görög szabadságharc kétszázadik évfordulójáról, kapcsolódva a Görög Intézet megemlékezés-sorozatához és az Intézet által szervezett és megvalósított “Budapest görög szíve” című dokumentumfilm tematikájához.

https://mult-kor.hu/arany-emberek-hidepitok-mecenasok-grgk-a-19-szazadi-magyarorszagon-20210325?fbclid=IwAR1VZpxcWR5VAFa5Ix4TToYmb8WgIKNZAmGAtaoGCGoc7FAZH3Jz8RYQF4k

További, tudományos igényű cikkekkel is közelítette a témát Magyarország legnépszerűbb történelmi folyóirata. „Pest görögjeinek aktív szerepe volt az 1821. évi görög szabadságharc támogatásában” címmel a szabadságharc magyarországi hatásait vizsgálta több emberi sorson keresztül:

https://mult-kor.hu/pest-grgjeinek-aktiv-szerepe-volt-az-1821-evi-grg-szabadsagharc-tamogatasaban-20210325

A kitekintés itt nem állt meg: a Múlt-kor a magyar-görög kapcsolatokat tágabb történelmi időintervallumban is vizsgálta az alábbi cikkben, melyben a kapcsolatokat már a honfoglalás előtti időszakra datálja a szerző:

https://mult-kor.hu/mar-a-honfoglalas-elott-megkezdodtt-a-magyar-grg-kapcsolatok-hosszu-historiaja-20210325

Szorosan a március 25-i eseményről több beszámoló is megjelent, ezek közül kettőt emelünk ki:

A Magyar Nemzet A kitartás és a szabadságvágy gyümölcse – kétszáz éve született a modernkori Görögország címmel jelentetett meg cikket:

https://magyarnemzet.hu/kultura/a-kitartas-es-a-szabadsagvagy-gyumolcse-9567344/?utm_source=rss&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

A Funzine szabadidős magazin pedig képes összeállítással buzdított március 25-én egy Nemzeti Múzeum felé szervezett könnyű esti sétára, illetve beszámolt a világszerte megünnepelt bicentenáriumi látványosságokról is:

https://funzine.hu/2021/03/25/goodapest/a-gorog-szabadsagharc-evfordulojanak-alkalmabol-kek-feher-diszkivilagitast-kap-nemzeti-muzeum/?fbclid=IwAR0YX2qdsIP610FR3wFp-b6qtlc0i9dt39DZtkr4lzIsx85pO7C8xKLmgGM

További megjelenések:

A Kultkocsma három cikkben is beszámolt a projektekről:

https://www.kultkocsma.hu/2021/03/22/tobb-programmal-emlekeznek-a-gorog-szabadsagharc-kitoresenek-200-evforduloja/

https://www.kultkocsma.hu/2021/03/25/gorog-szabadsagharc-szent-szabadsag-udv-neked-a-hazai-gorogseg-is-emlekezik/

https://www.kultkocsma.hu/2021/03/26/a-gorog-intezet-bemutatja-budapest-gorog-szive/

Infovilág:

https://infovilag.hu/ketszaz-eve-langolt-fol-a-gorog-szabadsagharc/

Médiapiac:

https://mediapiac.com/muvhaz/dokumentumfilm-es-videoklip-emlekezik-a-gorog-szabadsagharcra/718009/

Megosztás:

További bejegyzések

Megszakítás