Görög Filmklub – Csábító fűszer (Πολίτικη κουζίνα)


A Görög Filmklub harmadik eseményét méltán nagy érdeklődés övezte a Kultcaféban, hiszen a Politiki Kuzina (Csábító fűszer) a mai napig nagyon érzékeny témát dolgoz fel. Taszosz Bulmetisz 2003-ban készült kultikus filmje a mai görög filmművészet kimagasló alkotása, amelynek Görögországban másfél millió nézője volt, és amelyet a világ több mint  45 országában is bemutattak. Dudás Viktor filmszakértő a jelenlévő nézőket is  megszavaztatta, ki hányszor látta. A többség legalább egyszer, volt aki harmadjára, de természetesen „újoncok” is akadtak.

Röviden a történet: „Fanisz görög kisfiúként a rokonai és a családja mellett nő fel Isztambulban – nagy boldogságban. A nagyapjával azonban különösen szép és szoros a kapcsolata, ő adja neki az első leckéket csillagászatból és konyhaművészetből. Ám 1959-ben a kiújuló görög-török politikai konfliktus miatt a családnak költöznie kell, tulajdonukat hátrahagyva telepítik ki őket Törökországból. A film bemutatja Fanisz útkeresését, a régi élethez, a családhoz, az illatokhoz való ragaszkodását, amit se az évek, se a távolság nem tud legyőzni benne.”

A filmklubon a nézők egy  20 perces riportfilmet is láthattak a film készítésének a körülményeiről. Az Így készült című dokumentumfilm megszólaltatta az alkotókat: rendezőt, operatőrt, zeneszerzőt, producert, és  természetesen a görög és török színészeket is. A kisfilmből nemcsak a szokásos  kulisszatitkok derültek ki, hanem az a páratlan szeretet, amely végső soron ezt a gyönyörű filmet eredményezte.

Görög Athéna intézményvezető – Dudás Viktor filmszakértő
A film trailere
Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content