„48 éves elsőfilmes vagyok…”- interjú Pacsorasz Viktor filmrendezővel

Szerző: Medvedt Yvette

Közzétéve: 2020.03.23.

Olvasási idő: 7 perc

A Nyúlcsapda című kisjátékfilm filmrendezője, Pacsorasz Viktor persze már nem “nyeretlen kétéves” a filmes szakmában. A 90-es évek közepe óta van a pályán, filmvágással kezdte főként reklámfilmekben, és olyannyira bedolgozta magát ebbe a műfajba, hogy reklámfilmrendező lett, közben készített tv-műsorokat, és rendezőként olyan dokumentumfilmeket is, mint a Baleo! Baleo!Bálnák és bálnavadászok Indonéziában vagy a Rabbisorsok Magyarországon. Amikor jelentkezett a Színház – és Filmművészeti Egyetemen Enyedi Ildikó osztályába, azzal szembesült, hogy ő bizony már túlképzett, és határozottan állították, hogy unatkozni fog.

Pacsorasz Viktor: „Enyedi Ildikó minden szóbeli feladat után visszakérdezett, hogy mit akar maga itt még tanulni? Akkor már nagyon jó rendezők mellett dolgoztam vágóként, meg reklámfilmeket forgattam, és ami a legeslegjobb volt, hogy helyszíni vágóként dolgozhattam. Ez egy 25 évvel ezelőtti történet, amikor egy olyan hordozható vágószettet építettünk össze néhányan, amivel ki lehetett települni a forgatásokra. Herendi Gábor is egy ilyennel dolgozott, de állandóan hívogatott, hogy Viktor, most mit kell megnyomni? Volt, hogy vasárnap kora reggel csörgött a telefon, hogy valami nem megy, hát odamentem és két kattintással megoldottam a problémát. És akkor megkérdeztem a Gábort, hogy nem kellek én ide?”

Ezzel a lehetőséggel Pacsorasz Viktor tényleg a reklámszakma kellős közepébe csöppent bele, és a többszáz forgatási nap alatt rengeteget tanult olyan rendezőktől, mint például Antal Nimród vagy Ujj Mészáros Károly.

Pacsorasz Viktor: „Mindent, amit láttam és tanultam, átszűrtem magamon, és rájöttem, hogy nagyon pontosan kell tudnom, hogy hogyan tudom a Nyúlcsapdát megcsinálni. Volt már régebben is filmtervem, de lusta vagy inkább kényelmes voltam. Aztán eljött az idő, félretettem minden mást, és belekezdtem. Egy valami nagyon működik nálam, hogy le tudom magamnak ’vetíteni’ a filmet forgatókönyvfázisban, leülök lótuszülésben és pontosan tudom, hogy mi mennyi idő, és hogyan jön egymás után, és ezt annak a korszaknak köszönhetem, amikor helyszíni vágó voltam forgatásokon.”

Egy barátja már régóta rágta a fülét, hogy csináljanak együtt filmet, valamilyen egyhelyszínes, kis költségvetésű mozit, aztán megjött az ötlet is, hogy ’aknára kell lépni’ ahhoz, hogy meg legyen ez az egyhelyszínes forgatás. A film alaptörténete nagyon is drámai, és ha áttételesen is, de van benne személyes szál.

Pacsorasz Viktor: „Olvastam egy cikket arról, hogy a horvát – magyar határon a Délszláv háború után még maradtak aknák. A háború idején egy ismerősömet, aki tudott szerbül, a határra vezényelték. Ő mesélte, hogy az egyik társát ott lőtték le járőrben. Jöttek az embercsempészek, ő felszólította őket, hogy állj vagy lövök, aztán leadta a figyelmeztető lövést. Ők meg visszalőttek célzottan. És akkor arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy nem lett belőlem határőr. Azt is olvastam, hogy még a közelmúltban is megsebesültek vagy ottmaradtak néhányan a horvát oldalon ezen az aknamezőn, bár volt ígéret arra, hogy 2020-ra felszedik az összes aknát a határmentén.”

A Nyúlcsapda forgatókönyvének ötlete tehát az életből jött, akár meg is történhetne, vagy valahol talán meg is történt. A sztorit a film készítői így sűrítették össze néhány sorba:

„Andrea egy délszláv-háborút megjárt veterán, aki magányosan él egy horvát-magyar határmenti faluban. Kevés illetményét orvvadászatból egészíti ki. Azért, hogy ne kaphassák el a vadőrök, hatalmas kockázatot vállal: a háborúból visszamaradt aknamezőre rejti a nyúlcsapdáit. Egyik alkalommal azonban váratlan ellenfélre akad. Egy hatalmas kutya dézsmálja a csapdába esett nyulat. Az összetűzésük során a lány letér a kiismert ösvényről és a kutya harapásától szenvedve rálép egy aknára. Mint képzett katona jól ismeri az akna csattanó hangját. Mozdulatlanná válik és elkezdődik egy kétnapos állóképességi gyakorlat az életért, amiben csak magára számíthat. És váratlanul még valakire…”

De ennek az inkább férfias történetnek miért nő lett a főszereplője?

Pacsorasz Viktor: „Sokáig férfi volt, de valahogy nem állt össze a történet, valami hiányzott. És akkor eldöntöttem, hogy nő lesz a főszereplő, mert ettől még izgalmasabb, még gyomorba vágóbb lesz az a hidegvérű kegyetlenség, amikor a kutyát, akivel a nyulak miatt harcban állnak egymással, de már egy kicsit összebarátkoztak, ráveszi valamire, de hogy mire, az derüljön ki a moziból.”

Az alkotók szeretnék a Nyúlcsapdát minél több fesztiválra nevezni, így az arizonai és a tokiói rövidfilmfesztiválra, az USA legnagyobb független filmfesztiváljára, a Sundance- re, és a rendező szívesen utazna a filmjével Szalonikibe is, és ez, mint kiderült, egyáltalán nem véletlen választás.

Pacsorasz Viktor: „Az édesapám még Görögországban született, a polgárháború után menekült a családunk Magyarországra. Felültek a vonatra és attól függően, hogy ki melyik kocsiba szállt, ragadt ott egy országban. Lekapcsoltak két kocsit Bulgáriában, majd megint két kocsit Romániában, aztán Pesten, és így szóródott szét a család. A vonat meg ment tovább Csehszlovákiába, így lett nekem nagybácsim Brnoban, szóval minden attól függött, hogy ki hol ült a vonaton.”

Évtizedekkel később a Pestre került Pacsorasz családot újra szétszórta az élet.

Pacsorasz Viktor: „Amikor 1981-ben azt mondták, hogy nem lehet tovább itt maradni menekültként, apám felvette a magyar állampolgárságot, de például apám nővére, aki görög fiúhoz ment férjhez, ők a nagymamámmal és a nagypapámmal visszamentek Görögországba. Igaz nem a szülőfalujukba, hanem Szalonikibe, mi meg jártunk hozzájuk minden évben.”

Viktor azt mondja, jó dolog ez a kétlakiság, vagy inkább két népségből valóság.

Pacsorasz Viktor: „Édesapám kiskoromban Akhilleuszról mesélt, aztán jöttek sorba a görög mitológiai történetek. Meg hát ugye mentünk a nagymamához Szalonikibe, de ott nem értettem, hogy mit beszélgetnek egymás között, nyilván azért az alapdolgokat igen. Apámnak egyébként az egy sokk volt, hogy először hallotta a görög nyelvet, aztán a bolgárt, utána meg a magyart, úgyhogy nálunk nem úgy alakult a családi élet, hogy ő görögül beszélt hozzám, a mamám meg magyarul. Most, felnőttfejjel álltam neki görögül tanulni.”

A ’két népségből’ való rendező azt meséli, hogy a filmes ritmusérzékét valószínűleg a dobolás utáni rajongásának is köszönheti, amivel néha kiborította a szüleit.

Pacsorasz Viktor: „Nekem valamiért már kölyökkoromban becsípődött a dobolás, amióta az eszemet tudtam, raktam össze a lábosokat, és fakanállal püföltem … szegény szüleim! Az egyik unokatestvérem itt Magyarországon tanult meg buzukizni, méghozzá olyan jól, hogy a mai napig Görögországban is zenél. A kisebbik meg gitározott, és találtunk egy magyar lányt, aki szuper jól énekelt görögül. Ez volt az Olimpos együttes, szerepeltünk az 1983-as KI MIT TUD? –on is a televízióban. Az Olimpos-nak egyébként az Ifiparkban volt rendszeresen táncháza is, ott doboltam 12 évesen.”

A Nyúlcsapda sikere után már fejben van egy következő filmterve, amit az édesapjával kezdtek el írni.

Pacsorasz Viktor: ” Gautama Sziddhártha Buddha életéről szeretnék filmet csinálni, az emberről, aki ideszületett a Földre, élt 80 évet, ebből 29-et hercegként, a többit pedig koldusként. A terveim szerint ez lesz a címe: Legyetek önmagatoknak fénye…”

Nyúlcsapda magyar kisjátékfilm, 20 perc, 2020

szereplők:

Andrea Földes Eszter

Kocsmáros Gémes Antos

Radek Vlasic Ódor Kristóf