Trauma és megnyugvás – az online-konferencia összes előadása videón


A Görög Intézet TRAUMA és MEGNYUGVÁS – A görög gyermekek nagy utazása Kelet-Európa társadalmaiban – címmel nemzetközi online konferenciát szervezett június közepén.

A konferencia keretében kilenc kutató, egyetemi tanár, történész elemezte – egyebek mellett – a görög gyermekek menekülését, megérkezését, letelepedését és a beilleszkedésük folyamatát Kelet-Európa társadalmaiban a görög polgárháborútól napjainkig. A kutatók különböző aspektusokból vizsgálták az okokat az emberi sorsokon keresztül.

A konferenciát végig nagy érdeklődés övezte, a rendkívül érzékeny téma iránt fogékony nézők részt vettek a vitában is. Az előadásokat az érdeklődők az intézet Facebook-oldalán is követték. A nagy szakmai sikert aratott konferencia anyagát öt részben, görög nyelven tesszük közzé a Görög Intézet honlapján és youtube – csatornáján. Az első részben a bevezetők hangzanak el, a második-harmadik- negyedik részben az előadásokat tekinthetik meg az érdeklődők, az utolsó, ötödik részben a kerekasztal beszélgetésen a nézők is bekapcsolódnak a vitába.

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content