Trauma és Megnyugvás – nemzetközi konferencia Fehérvárcsurgón


A Görög Intézet TRAUMA és MEGNYUGVÁS – A görög gyermekek nagy utazása Kelet-Európa társadalmaiban – címmel nemzetközi online konferenciát szervezett 2021 június közepén. A konferencia keretében kilenc kutató, egyetemi tanár, történész elemezte – egyebek mellett – a görög gyermekek menekülését, megérkezését, letelepedését és a beilleszkedésük folyamatát Kelet-Európa társadalmaiban a görög polgárháborútól napjainkig. A kutatók különböző aspektusokból vizsgálták az okokat az emberi sorsokon keresztül.A konferencia zárszavában, az akkori Görög Intézet igazgatója, Görög Athéna azzal búcsúzott, hogy a koronavírus-járvány elmúltával, amint lehetőség nyílik, a témát folytatják, kibővítve a témát és az előadók számát.

Idén emlékezünk a Magyarországra menekült görögök 75. évfordulójára. A Görög Intézet ikonikus helyszínen, a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban szervezi az évfordulós nemzetközi konferenciát, immár magyarországi tudósokkal és előadókkal bővítve. De még egy évfordulóra emlékezünk. Pontosan 20 évvel ezelőtt már volt egy hasonló tematikájú fehérvárcsurgói konferencia. Az akkori résztvevők közül sokan regisztráltak az idei eseményre. 

A Trauma és Megnyugvás nemzetközi konferencia szervezői a Görög Intézet igazgatója, Agárdi Bendegúz Szpírosz, kulturális főmunkatársa, Görög Athéna és Fokasz Nikosz szociológus, egyetemi tanár. 

Az alábbiakban a meghívót és a teljes programot közöljük.


Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content