Hetvennégy éve érkeztek az első gyermekek a görög polgárháborúból
A II. világháborút követően 1946 és 1949 között polgárháború dúlt Görögországban, melynek végén több tízezer baloldali érzelmű görög lelt menedékre a szocialista blokk országaiban. Egy évvel a polgárháború vége előtt már az első gyermekeket kimenekítették az éhség és a háború sújtotta országból. Az első gyermekcsoport 1948. április 7-én érkezett vonattal Magyarországra, melyről a Szabad Nép április 8-i száma tudósított. A lap nyolcszáznegyven görög gyermek érkezéséről tudósított, akiket a Keleti pályaudvaron védőnők, orvosok, önkéntes ápolónők fogadtak. Szintén április 8-án az újpesti Független Nemzet című lap is hírt adott a görög gyermekek érkezéséről, hiszen a 840 gyermekből 300 Újpest városában kapott elhelyezést. A folytatást ismerjük: a gyermekek néhány hónapra érkeztek, amíg a harcok elülnek Görögországban, ám az európai történelem alakulásának köszönhetően sokak számára végleges letelepedés lett belőle.
