A pontuszi tragédiáról – interjú dr. Topuzidisz Dimitrisszel


Görögországban 1994 óta nemzeti ünnep a pontuszi görögök genocídiumának emléknapja. A Fekete-tenger déli, Pontusz térségében a törökök által szisztematikusan véghezvitt népirtás és erőszakos áttelepítés nyolc hosszú évig tartott, amely többszázezer görög életébe került és további 1,9 millió lakos volt kénytelen elhagyni otthonát, Kis-Ázsiából menekülve. A történelmi okokról, a közelgő száz éves évfordulóról és a Görögség Házának megemlékezéséről beszélgettünk  dr.Topuzidisz Dimitrisszel,az MGOÖ kulturális bizottságának elnökével.

Az újkori görög történelem bővelkedik tragédiában, de a görög genocídium majd száz éve, máig gyógyíthatatlan sebeket okozott. Milyen körülmények járultak hozzá, hogy mindez megtörténhessen?

A görög újkori történelemben úgy tartják számon, hogy a pontuszi görögök tragédiája 1915-ben indult és 1922-23-ig tartott. A körülmények is fontosak. Épp vége van a balkáni háborúknak, amelyből a törökök vesztesen kerültek ki, mintegy 40 százalékkal zsugorodott a nagy oszmán birodalom, amit persze nehéz volt megemészteni a törököknek.Az arab részeket teljesen elveszítették és Európában mindössze annyi terület maradt nekik, mint ami ma Konstantinápoly, azaz Isztambul és környéke, egyébként pedig Ázsiába szorították vissza őket.A balkáni háború vége gyakorlatilag az első világháború kezdete, amelynek van egy másik fontos aspektusa is, ugyanis az oroszok, akiknek közös államhatára volt a törökökkel, megszállták a határ Fekete-tenger menti részeit, ahol nagy számú pontuszi görögség élt. Ne felejtsük el, ezek még cári csapatok voltak, akik ekkor még a keresztény, görög lakosság mellett álltak. Később azonban, ahogy közeledett az első világháború vége, eldördült az Auróra ágyúja és a bolsevik forradalom, mint tudjuk, már más politikát folytat. Ők otthagyják a Fekete-tenger melléki részeket és visszavonulnak.

Ezzel szabad prédává váltak a keresztény örmények és a görögök, akik a Fekete-tenger mellékén éltek a régi görög kolóniák leszármazottjaiként.

Bár ezt az időszakot 1915-től számítjuk, a folyamat már korábban elkezdődött?

Érdekes, hogy az újtörök mozgalom amikor 1908-ban kezdődik, egy nagyon haladó mozgalom volt, de egy évvel később már módosították a szervezeti és működési szabályzatukat, és ekkorra már tele volt nacionalista, soviniszta felütésekkel. Ez persze nem kedvezett a pontuszi görögöknek és örményeknek. Ezzel elkezdődött az az időszak, amikor Musztafa Kemal Atatürk visszavonult Törökország mai területére és elhatározza a tiszta nemzeti török állam létrehozását. A nemzeti alapú török államnak az örmény és görög keresztények ekkorra már inkább megtűrt polgárai voltak, ráadásul ezek zömmel kereskedők, iparosok, művelt, vagyonos emberek voltak, akiket könnyű volt ellenséggé, célponttá tenni,  már csak azért is, mert a kifosztásuk sok anyagi jóval kecsegtetett.

Elkerülhető lett volna a tragédia?

Sajnos nem. Gondoljunk bele abba, hogy van egy oszmán-török birodalom, ami majdnem felére fogyatkozik, elveszíti azt a nagyságát és jelentőségét, mely során többszáz évig az európai- és a világpolitikára is jelentős hatást gyakorló szuperhatalom volt. Ehhez képest maradt egy szétesett, a 20. századi változásokat követni kényszerülő, nemzetállammá váló ország. Amikor valahol egy tiszta nemzetállamot akarnak létrehozni, a bűnbakok általában az őshonos nemzetiségek szoktak lenni.

A pontuszi görögök ellen is elindult egy hadjárat, egy olyan menetelés, amely meg akarta tisztítani az államot, ebbe pedig nem fértek bele az izgága keresztények. Elűzték őket az üzleteikből, a földjükről,a gyáraikból, nem történt itt más, mint a törökséghez hű emberek kegyetlenségének kifizetése és a keresztény javakból való megjutalmazás persze egy jó fizetőeszköz volt. Ez nagy csáberőt jelentett.

Aki nem hódolt be, azt elűzték a lakhelyéről, felgyújtották a házaikat, kifosztották őket, lehetetlenné tették a megélhetésüket és befelé terelték őket Ankara felé.  Volt, aki ezt bevállalta, volt, aki felkelt. Egyes történészek szerint 100-150 ezer, de többségük szerint jóval 300 ezer fölött volt a pontuszi görög halálos áldozatok száma.

A görögök egy része a Fekete-tenger orosz oldalára költözött át, nagy részük pedig a mai Görögország területére érkezett, később őket telepítették Észak- Görögországba, a mai Thrákia, Makedónia területére, egészen a mai szerb, makedón határig.

Erre a mai település-elnevezések egyértelműen utalnak, még Athéntól nem messze is láthatjuk, hogy a régi fekete-tengeri városok neve  ”Nea”, tehát ”Új ” előtagot kapott, hiszen gyakorlatilag újra létrehozták az elhagyott életterüket. Ennek emléket állítva, ma bizony sok ”Nea” előtagú tengermenti település van.

Hogy áll ma a görögség ehhez az eseményhez? Politikai, vagy történelmi kérdés?

Is-is, tudniillik a fordulat már a 20. század végére tehető. 1994-ben, Papandreu elnökségének idején, a Görög Parlament hivatalosan május 19-ét hirdette ki a pontuszi görögök genocídiumának, amit azonban még nem ismerték el világszerte. De sok helyen igen,furcsa módon, például Svédország, pár orosz utódállam és tagköztársaság, az USA néhány állama, mint Massachusetts, Florida, New Jersey, Georgia, New York, Pennsylvania, Dél-Karolina, vagy Kalifornia, aztán persze Ausztrália, ahol nagy számú görög él, ugyanígy Kanadában Ottawa és Torontó, de Ausztria és Hollandia is. Magyarország még nem ismerte el genocídiumnak az egykori eseményeket.

A törökök mai hozzáállása érdekes, ugyanis nem tagadják, hanem azt mondják, hogy ez nem is népirtás volt, hanem az ellenséges helyzet következménye, és sokkal inkább a betegségek és a harci események tizedelték meg a keresztény görög lakosságot. A mai török történelem ezzel le is zárja az ügyet, nem foglalkozik az okokkal, következményekkel.

Jövőre lesz a szomorú, százéves évforduló. Számíthat a görögség jóvátételre?

Attól még nagyon messze vagyunk. A jóvátételt még meg kellene előznie annak, hogy veretesebb európai uniós tagállamok vagy akár az összes tagállam elismerje a genocídium tényét. Ezt követően lehet talán majd beszélni, ha nem is politikai, de valamiféle erkölcsi jóvátételről a törökök részéről.

A Görögség Háza kétszer is érdemesnek találja az évfordulót a megemlékezésre. Miért?

8- 10 éve minden május 19-hez legközelebb eső hétvégén emlékszünk meg az áldozatokról a Görögség Házában. A járványhelyzet miatt, amikor májusban erre még nem volt lehetőség, május 19-én 2 képviselőtársammal elhelyeztünk egy koszorút az emléktáblánál,mivel azonban már enyhült a járvány, június 6-ra helyeztük át a közös megemlékezés időpontját. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatási összegét is felhasználva egy énekkart, egy tánccsoportot, és egy pontuszi jellegzetes hangszeren, lírán játszó művészt is meghívtunk az eseményre. Várhatóan beszédet mond a ciprusi, a görög nagykövet és egy történészt is hívunk, aki negyed órában összefoglalja, feleleveníti a történteket.

Jövőre, a 100 éves évfordulóra pedig már most elkezdtük előkészíteni azt a két hónapos rendezvénysorozatot, melynek keretében május és június folyamán méltó módon, Görögország-szerte ismert művészekkel, hírességekkel és történészekkel együtt ünnepelnénk meg itt Magyarországon ezt az emléknapot.

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content