Kategória: Kiemelt

Fotókon elevenedik meg a ciprusi élet

“Ciprus élő hagyomány” címmel nyílt meg az a fotókiállítás szerda délben a Városháza aulájában, melyen az idén hatvan éve UNESCO-tagállam szigetország hagyományaiba vethetünk pillantást. Miskolc Polgármesteri Hivatala és Görög Nemzetiségi Önkormányzata a budapesti Görög Intézettel közösen szervezte meg a Ciprusi...

Megemlékezés

Október 11-én 11 órakor Paisziosz püspök triszágiont mond a budakeszi temetőben nyugvó honfitársaink emlékére. A budakeszi szanatóriumban 1950 és 1958 között számos görög menekültet kezeltek, akik közül 1950-54 között 18-an hunytak el és a budakeszi temetőben nyugszanak. Neveiket Pest Vármegye...

A dohánygyári Görögtelep (1950-1966)

A görög polgárháború 1949 őszén fejeződött be, s tömegesen érkeztek menekültek Közép-Kelet-Európa szovjet blokkhoz tartozó országaiba. Ekkor már nemcsak gyermekek és sebesültek jöttek ezrével, mint 1948-ban, hanem felnőttek, idősek és fiatalok egyaránt. Mindenki, akinek élete veszélybe került volna, ha Görögországban...

Szakulisz Nikosz: “A csodatevő görögországi magyarok és én” – könyvbemutató

Szeptember 17-én mutatták be Athénban, az 52. Könyvfesztiválon Szakulisz Nikosz könyvét, amely a “A csodatevő görögországi magyarok és én” címet viseli. A szerző 12 éves korában, 1949-ben került Magyarországra a görög polgárháború gyermekmenekültjeivel. Sorsa lényegesen különbözött a többi menekült gyermekétől,...

Törökország inváziója Ciprus ellen – 50. évforduló

Ötven évvel ezelőtt, 1974. július 20-án Törökország hadserege inváziót indított Ciprus észak-keleti része ellen. A hadműveletnek több ezer ciprióta és görög áldozata volt. A sziget kettéosztottsága immár fél évszázada megváltoztatta az ország lakóinak életét. Az Európai Unió területének egy része...

A rebetiko története

A „Ρεμπέτικο”- rebetiko (Τάσος Σχολέρης Ρεμπέτικη ανθολογία Α-Β-Γ) zene, vagy ahogyan gyakran emlegetik, a „görög blues”, a 20. század fordulójának görög társadalmában született meg. A műfaj eredete és fejlődése összefonódik a görög társadalom alsó rétegeivel, a városi munkásosztállyal, a bevándorlókkal...

Koszorúzás Makrisz Agamemnon emléktáblájánál

Halálának 31. évfordulója alkalmából Koranisz Laokratisz görög nemzetiségi szószóló és Agárdi Bendegúz Szpírosz, a Görög Intézet vezetője koszorút helyeztek el Makrisz Agamemnon (1913. március 14. – 1993. május 26.) budavári emléktáblájánál. Felkeresték a szintén budavári Nákó-Berg-házat is, amely házban a...

Giusto Kamarazenekar koncertje

Litván Erika hegedűművész és Vincent Borrits karmester közreműködésével görög szerzők műveiből adott koncertet 2024. április 12-én a Giusto Kamarazenekar a józsefvárosi Szent József-plébániatemplomban. A koncert megvalósulásában részt vett a Görög Intézet is.

Elhunyt Michalis Charalambidis

Március 27-én, 73 éves korában váratlanul elhunyt Görögországban Michalis Charalambidis író, korábbi politikus, a Pánhellén Szocialista Párt (PASZOK) alapító tagja. A görög parlament 1994-ben M. Charalambidisz javaslatára ismerte el május 19-ét a pontuszi görögök népirtásának emléknapjaként. A pontuszi ügyért a...

Megszakítás