Kőbányai görögök


Örömmel tudósítunk róla, hogy a közelmúltban a görög közösség számára igen fontos könyve jelent meg Vincze Xéniának, aki hosszú évek óta kutatja a magyarországi görögök második diaszpóráját. A nemrég napvilágot látott kötetben olyan idős emberek mesélik el hosszú és küzdelmes életüket, akik közül sokan máig nem tudták feldolgozni a múltjukat, nem tudtak szembenézni anyáik, nagymamáik traumáival, a saját lelki örökségükkel. A könyv jelentős segítséget nyújt ahhoz, hogy le tudják zárni ezt a „nagy utazást”,  amelyet több ezer emberrel együtt tettek meg. A szembenézés elengedhetetlen, hogy a máig ható sebeket ejtő múlt tisztázódhasson.

A könyv megjelenését a Kőbányai Önkormányzat támogatta. A művet a kőbányaiak nevében D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere méltatta, aki nagy szeretettel beszélt a kerületben lakó görögökről és az együttműködésről, amely példaértékű a Kőbányai Görög Önkormányzattal.

Ezt követően Kollatosz Jorgosz, a Kőbányai Görög Önkormányzat elnöke ismertette a megjelenés körülményeit, meghatottan elevenítve fel a könyv egyik kulcsfigurájának, a nagyapjának, valamint a családjának megpróbáltatásait.

Vincze Xénia sokak által ismeretlen információkba avatta be a közönséget, például a polgárháborúban résztvevő katonanőkről, akiknek külön fejezetet szentelt. Ezt követően Álmosd Phaedra és Galbenisz Thomasz értő tolmácsolásában részletek hangzottak el a könyvből. A résztvevők megtekinthettek a könyvben szereplő idős emberekkel készült videórészleteket és meghallgathatták a Kariatidák kórusának előadását is. A rendezvényt Fotios Kollatos egyéni énekprodukciója, majd a gyerekekkel közös fellépése zárta.

A Vincze Xéniával készült interjút itt tekinthetik meg.

Megosztás:

További bejegyzések

Skip to content